Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kopasz Bálint: a szafarizás szóba sem jöhet

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. február 28. 16:55
Az összes idei versenyen indulna a világbajnok kajakozó Kopasz Bálint, aki a dél-afrikai edzőtáborozása közben nyilatkozott az InfoRádiónak.

Kopasz Bálint hangsúlyozta, hogy még hosszú évekig szeretne élversenyző maradni, és több olimpián is részt venni. Az ötkarikás játékok tavalyi halasztását lehetőségként fogta fel, arra koncentrálva, hogy miben tud még fejlődni. Így például nekifogott a gyógytornának, hogy kevesebb sérüléssel keljen majd bajlódnia az idei évben. A kevesebb sérülés pedig egyenlő a több edzéssel - tette hozzá a világbajnok sportoló, aki természetesen azt várja, hogy még jobb formában versenyezhessen 2021-ben.

Kopaszt Bálint megjegyezte, hogy a járvány beköszöntével csupán két versenyen vehetett részt a 2020-as esztendőben. A magyar bajnokság mellett rajthoz állt 500 és 1000 méter egyesben a szegedi Világkupán is megmérettette magát. Bár a részvétele egyik versenyen sem lett volna kötelező, mindenképp élni kívánt a lehetőségekkel, ennek köszönhetően pedig remek formában tudott ráfordulni az idei évre, és minden viadalon el szeretne indulni.

A Győr sportolója február harmadik hetében kezdte meg edzőtáborát Dél-Afrikában, a felkészülés 28 napig tart, és március 17-én tér vissza Magyarországra. Mint elárulta, szépen kitölti a napjait a kétszeri evezés, a kilométergyűjtés, illetve a kondi- és kiegészítő futóedzések, valamint a nyújtások. Bár a magyar csapat zöme kint tartózkodik, Kopasz Bálint közös edzéseken nem vesz részt, legfeljebb a konditeremben fut össze társaival.

A világbajnok kajakozó azt is megjegyezte, a vírushelyzet miatt, az egészsége megőrzéséért csak a legritkábban esetben hagyja el a szállását beváráslás végett, a kirándulás, szafarizás viszont szóba sem jöhet.

A teljes interjú meghallgatható az InfoRádió Ötkarika című műsorában, ide kattintva.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kopasz Bálint: a szafarizás szóba sem jöhet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást