Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Cseh László a vakbélműtét után már csak Tokióra fókuszál

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. január 24. 16:49
Felépülése után csak a tokiói olimpiára összpontosítana Cseh László. A kétszeres nagymedencés világbajnok úszónak múlt hétfőn vakbélműtétje volt, már jobban érzi magát, de a márciusi országos bajnokságra biztosan nem marad elég ideje felkészülni, azt a viadalt és a májusi Eb-t is várhatóan edzésből teljesíti majd.

"Már január elején arról beszéltünk edzőmmel, Plagányi Zsolttal, hogy az ob-ra semmiképpen nem érdemes külön készülnünk, sőt, a budapesti Eb-re sem érdemes csúcsformát időzíteni. A fő verseny az olimpia, mindent ennek rendelünk alá" – fejtette ki az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában Cseh László.

Hozzátette, hogy a mostani kéthetes kényszerű kihagyás után többször már nem szabad leállnia az edzésekkel, és a májusi kontinenstornának is csak edzésből, könnyítés nélkül vágna neki.

"Nem tudom, mennyit tudnak megvalósítani a szervezők a tervekből, lehet, hogy nézők sem lehetnek.

Azért ha megtartják, akkor valószínűleg elindulok az Európa-bajnokságon"

– jelezte.

A hatszoros olimpiai érmes konkrét versenyszámokban most nem gondolkodik.

"Ha rendesen tudom csinálni az edzéseket, akkor annak elégnek kell lennie Tokióra. Még mindig jobb volt most túlesni a vakbélgyulladáson, mint ha ez egy hónappal az utazás előtt történik" – mondta Cseh László.

Ami a koronavírus elleni oltást illeti, elfogadná a vakcinát, már csak az idősebb rokonai védelmében is, illetve azért, hogy ne essen ki újabb időszak a felkészüléséből egy esetleges fertőzés miatt.

"Bármi történik, feladni nem szabad. Volt olyan olimpiám is, amikor 2-3 héttel előtte egy lábtörés miatt úgy csavaroztak össze az orvosok, így ha mégis kiesik valakinek a koronavírus miatt egy négyhetes időszak, az nagy hátrány, de még így sem biztos, hogy tönkretenné a teljes felkészülést" – jelentette ki a BVSC klasszisa, aki a jövő héten - ha könnyített edzésekkel is, de - munkába állhat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Cseh László a vakbélműtét után már csak Tokióra fókuszál
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást