Nyitókép: MTI/EPA/Ritzau/Claus Fisker

Elek Gábor: elfáradtunk, és nem akadt egy klasszisteljesítmény sem

InfoRádió
2020. december 9. 14:20
A világbajnok ellen elfogyott a végére a magyar válogatott – értékelt Elek Gábor a dániai kézilabda Európa-bajnokság csoportköre után. A pont nélküli továbbjutás után legalább van még hárommérkőzésnyi gyakorlási lehetőség az olimpiai selejtezőre.

A magyar női kézilabda-válogatott a Hollandia elleni 28-24-es vereséggel pont nélkül jutott a középdöntőbe a dániai Európa-bajnokságon, és majd sorrendben Németország, Románia és Norvégia ellen folytathatja a tornát.

Elek Gábor társ-szövetségikapitány szerint a szerbek elleni, váratlanul könnyen megnyert mérkőzéshez képest most az határozta meg a meccset, hogy ezúttal

nem akadt egyetlen klasszisteljesítmény sem a magyar válogatottban.

Vasárnap Szöllősi-Zácsik Szandra kiválóan lőtt, Bíró Blanka remekelt a kapuban, ezúttal azonban ők sem tudtak segíteni, ráadásul, mint a szakvezető az InfoRádiónak adott interjúban elárulta, a hollandok ellen Lakatos Rita kisebb sérülést szenvedett, ezért nem merték a második félidőben játszatni, így viszont a másik irányító, Kovacsics Anikó is nagyon elfáradt a végére.

"A két lövőposzton megközelítőleg sem tudtunk olyan teljesítményt hozni, mint két nappal korábban, bár nem is a szerbek voltak az ellenfelek. Amikor pedig a támadásokat nem tudtuk eredményesen befejezni, onnantól a hollandok átrohantak rajtunk, és ez el is döntötte a mérkőzést" – mondta Elek Gábor, és hozzátette, sajnálja, hogy a végjátékban négy-öt olyan hibát követtek el a támadójátékban, amelyből könnyen gólt szerezhettek volna, és úgy talán más lehetett volna az eredmény.

A csapat így a horvátok és a hollandok elleni meccset viszi magával a középdöntőbe, azaz pont nélkül kezdi a következő kört szombaton délután négykor Németország ellen.

"Három mérkőzés áll előttünk, ezekből kell kihozni a legtöbbet, nem kezdtünk el számolgatni, hogy milyen lehetőségeink vannak. Az Európa-bajnokság előtt elmondtuk, hogy a

fő célunk az olimpiai selejtező, ezért nagyon fontos volt a továbbjutás bármi áron, hogy minél több mérkőzést tudjunk játszani.

A szerbekkel szemben ezzel előnybe kerültünk" – mondta a kapitány, de persze megjegyezte, szeretnének most is sikeresek lenni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kézilabda-Eb – Elek Gábor társ-szövetségi kapitány
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást