Nyitókép: Vaszil Donev

Szintet lépett Fucsovics Márton a US Openen

Infostart / MTI
2020. szeptember 2. 06:22
Babos Tímea viszont 6:1, 6:1-re kikapott a járványszünet utáni első Grand Slam első fordulójában.

Fucsovics Márton pályafutása első győzelmét aratta az amerikai nyílt teniszbajnokság főtábláján: a magyar játékos kedden Hugo Dellient múlta felül három játszmában a nyitófordulóban.

A nyíregyházi teniszező 2016 és 2019 között minden alkalommal az első körben búcsúzott, mostani sikerével viszont már mind a négy Grand Slam-tornán van győztes meccse.

A találkozót ugyan nem kezdte jól Fucsovics, ugyanis 1:1-nél elvesztette adogató játékát, de aztán 3:3-nál utolérte bolíviai ellenfelét. Az egyenlítéstől lendületbe jött a magyar játékos, aki ezt követően nemcsak semmire nyert adogatóként, hanem brékelt is, majd könnyedén "kiszerválta" az első szettet (6:3).

A második felvonásban 3:3-ig fej-fej mellett haladtak a felek, de akkor a világranglistán 66. Fucsovics brékelt, ettől pedig láthatóan megtört a rangsorban 97. ellenfele, ugyanis a következő két játékban még csak labdamenetet sem tudott nyerni (6:3).

A harmadik játszmában 1:1-nél Fucsovics nagyon megszenvedett saját adogató játékával, négy bréklabdát kellett hárítania, de végül megnyerte a gémet, ezzel pedig el is lőtte minden puskaporát Dellien, aki innentől labdamenetet is alig nyert (6:1). A mérkőzés 108 percig tartott.

A 28 éves Fucsovics ellenfele a második fordulóban a 14. helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrov lesz, akit múlt héten legyőzött a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett keménypályás tornán a nyolcaddöntőbe jutásért.

Babos: 56 perc szenvedés

Babos Tímea viszont nagyon simán kikapott kedden a hetedik helyen kiemelt Madison Keystől a női torna ugyanezen szakaszában. A világranglistán 101. magyar játékos nem kezdett jól, ugyanis rögtön 2:0-s hátrányba került adogató játéka elvesztésével, ráadásul esélye sem volt hasonló bravúrra amerikai ellenfelével szemben, mivel fogadóként az első játszmában mindössze négy labdamenetet tudott nyerni. A 2017-ben döntős Keys még egyszer brékelt, így alig 26 perc után 6:1-gyel játszmaelőnybe került.

A 27 éves soproni teniszező a folytatásban sem tudott újítani, mert bár az első adogató játékát megnyerte a második szettben, de a következő hármat elvesztette, a felzárkózásra pedig nem volt sansza, mivel bréklabdáig sem jutott a végül 56 perces mérkőzésen.

Balázs Attila hétfői és Babos keddi búcsújával egyesben egyetlen magyar maradt versenyben: Fucsovics Márton 0.30 körül kezd a bolíviai Hugo Dellien ellen.

Babos párosban vigasztalódhat a francia Kristina Mladenovic oldalán: első helyen kiemelt világbajnok kettősük szerdán a Kaitlyn Christian, Giuliana Olmos amerikai, mexikói duóval csap össze az első fordulóban.

Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

férfiak:

Fucsovics-Dellien (bolíviai) 6:3, 6:3, 6:1

Dimitrov (bolgár, 14.)-Paul (amerikai) 6:4, 6:3, 6:1

korábban:

Thiem (osztrák, 2.)-Munar (spanyol) 7:6 (8-6), 6:3-nál Munar feladta.

Kuznyecov (orosz)-Querrey (amerikai) 6:4, 7:6 (8-6), 6:2

Nagal (indiai)-Klahn (amerikai) 6:1, 6:3, 3:6, 6:1

nők:

Keys (amerikai, 7.)-Babos 6:1, 6:1

Muguruza (spanyol, 10.)-Hibino (japán) 6:4, 6:4

Mertens (belga, 16.)-Siegemund (német) 6:2, 6:2

Anisimova (amerikai, 22.)-Tomova (bolgár) 7:5, 7:5

Bonaventure (belga)-Csang Suaj (kínai, 25.) 4:6, 6:3, 6:2

Pironkova (bolgár)-Szamszonova (orosz) 6:2, 6:3

Cirstea (román)-McHale (amerikai) 6:4, 7:5

Gaszparjan (orosz)-Puig (Puerto Ricó-i) 6:3, 6:7 (0-7), 6:0