A Sevilla méltó a hagyományokhoz, a Leverkusenre az Inter vár

Infostart
2020. augusztus 6. 21:35
A Sevilla és a Bayer Leverkusen követte az Európa-liga legjobb nyolc csapata közé a már szerdán továbbjutott Internazionalét, Sahtart, Köbenhavnt és Manchester Unitedet. A korábban a második számú európai kupasorozatot ötször is megnyerő Sevilla meglepően könnyen kiejtette az AS Romát.

Julen Lopeteguinek nem lett igaza. Azt mondta a mérkőzés előtt, hogy csapatának a Sevillának nagyon nehéz dolga lesz a Németországban rendezett nyolcaddöntőben, mert az AS Roma a Serie A utolsó heteinek egyik legjobb csapata volt.

A spanyolok tulajdonképpen az első félidőben eldöntötték már a továbbjutást Sergio Reguilon és Youssef En-Nesyri „ütemesen” rúgott góljaival (22. perc, 44. perc)

A második félidőben is a spanyolok játszottak fölényben, de nem szereztek újabb gólt – így is simán továbbjutottak (2-0).

A másik 19.00 órakor kezdődő mérkőzésen az első találkozót Glasgow-ban 3-1-re megnyerő Bayer Leverkusen 1-0-ra legyőzte a Rangerst. A gólt az 51. percben Moussa Diaby szerezte.

A két továbbjutó közül a Sevilla a Wolverhamptonnal vagy az Olympiakosszal, a Bayer Leverkusen az Internazionaléval játszik majd az elődöntőért.