Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Megugrott a feljelentések száma a Balatonnál

Infostart
2020. július 3. 05:20
Hónapok óta nő a szabálytalankodáson kapott horgászok száma a Balatonnál, a májusi adatsor azonban a szakembereknek is okozott meglepetést.

Az enyhülő járványvédelmi korlátozások hírére úgy gondolták a szakemberek, hogy visszatér a horgászat rendje a régi kerékvágásba.

Sokan csak teljesen felületesen olvasták el a horgászat feltételeit és nem figyeltek arra, hogy

a horgászat szabályai nem változtak, illetve hogy egyáltalán vannak

– fogalmaz a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. beszámolója.

A halőrzési helyzet ennek megfelelően alakult májusban,

123 esetben tettek feljelentést horgászattal kapcsolatos szabályszegések miatt,

és ezzel az évben már 310-re emelkedett az eddigi összesített szám. Értelmetlen összehasonlítani az előző év hasonló időszakának számait a jelenlegi időszakéval, hiszen egy átlagos esztendőben nagyjából ennyi feljelentést készítenek a halőrök egész évben – idézi a Hirbalaton.hu a beszámolót.

Engedély nélkül harmincheten horgásztak és volt, akivel azon kellett vitatkozniuk a halőröknek, hogy a horgászat nem folytatható pusztán állampolgári jogon.

A használható felszerelések számát huszonöten sértették meg, ebből

egy-egy horgász már négy és öt bottal horgászott.

Tizenhat horgásznak kerülte el a figyelmét a méretkorlátozás, legtöbb esetben pontyoknál, de előfordult méreten aluli balin és csuka is. Négyen szerettek volna a darabszám korlátozás lehetőségénél több halat hazavinni, jellemzően süllőt – derült ki többek között.