Nyitókép: MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert

Nagy változások jönnek a Forma-1-ben

Infostart / MTI
2020. június 13. 10:19
Az ünneplés sem a megszokott módon zajlik majd.

A koronavírus-járvány miatt bekövetkezett kényszerleállás utáni újraindulás változásokat hoz a Forma-1-be: a futamok előtt nem rendezik meg a pilóták felvonulását és a versenyek végén elmarad a hagyományos, pezsgős eredményhirdetés is.

Ross Brawn, az autós gyorsasági világbajnokság sportigazgatója azt mondta,

a terv az, hogy az aszfalton díjazzák majd a dobogósokat.

"Ez egy lehetőség: az autókat felállítjuk egymás mellé, a pilóták pedig eléjük állnak" - fogalmazott. A brit szakember hozzátette: a trófeaátadás nem történhet a megszokott módon, mert akkor nem lehet tartani a megfelelő távolságot. Elmondta, vannak ötletek a módosításra, de ezeket még televíziós szempontból meg kell vizsgálni.

A korábbiakkal ellentétben a rajtok előtt a 20 versenyző nem állhat szorosan egymás mellett, hogy meghallgassa a házigazda ország himnuszát, és a hagyományos felvonulás, amelynek során a pilóták egy nyitott tetejű buszon körbeutazzák a pályát és közben interjút adnak, sem megoldható - jelentette ki Brawn.

"A múltban alkalmazott gyakorlat egyszerűen nem alkalmazható" - utalt arra, hogy a rajt előtti tömeg a rajtrácson egyelőre szintén a múlté.

A 65 éves sportvezető ezzel együtt biztos abban, hogy a júliusban nézők nélkül újrainduló sorozat érdekes és izgalmas lesz.

"Egyszerűen csak más lesz. Új szabvány szerinti" - mondta.

A szezonrajtot július 5-én, az ausztriai Spielbergben tartják, a Magyar Nagydíjra július 19-én kerül sor.

Eddig nyolc európai futam szerepel a versenynaptárban, az F1 vezetői az év végéig összesen 15-18 viadalt lebonyolításában reménykednek.