Nyitókép: MTI Fotó: Illyés Tibor

Kozma Dominik a koronavírus után újabb problémával küzd

Infostart
2020. április 27. 16:26
A gyorsúszó már kigyógyult a koronavírus-fertőzésből, és most már újra edzeni akar. Mint elárulta, szüksége is lesz rá.

Március végén az úszók közül Kozma Dominik is a közvélemény elé tárta, hogy elkapta a koronavírust, amelyen végül – a sportolók többségéhez hasonlóan – tünet nélkül átesett.

"Egy kicsit betojtam, de aztán a kezdeti stressz elmúlt, és onnantól kezdve semmilyen tünetet nem produkáltam. Talán mondhatom, hogy el is kezdtem megnyugodni, elkezdtem gyógytornázgatni, itthoni feladatokat csinálni, nagyjából semmilyen dolgot nem változtatott meg ez a vírus az életemben” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek Kozma Dominik.

Az úszónak a kötelező karantén idejére el kellett búcsúznia attól, hogy lakáson kívüli edzésmunkát végezhessen.

"Mozgékony vagyok, nagyon várom már, hogy elkezdődhessenek az edzések, nagyon várom már, hogy ki tudjunk úgy mozdulni, hogy ne csak célirányosan egy boltba vagy egy gyógyszertárba tudjunk elmenni, hanem akár a Balatonra, vagy valahová pihenni. Ami tényleg hiányzik az életemből, az az úszás, maga a víz, az, hogy küzdjek, hogy azt csináljam, amit szeretek, hogy végezhessem a munkámat. De azt sem mondom, hogy borzalmas itthon lenni, és a feleségemmel ébredni” – mondta.

A gyorsúszó a hozzá hasonlóan BVSC-s, a víruson szintén átesett Bohus Richárddal napi kapcsolatban van, persze csak az interneten. "Majdnem minden nap beszélünk, mert együtt szoktunk játszani, úgyhogy folyamatosan chatben vagyunk. Szerintem őt sem viselte ez meg túlságosan, ha jól tudom, neki sem volt semmiféle tünete, annyi, hogy egy kicsit fáradékonyabb volt. Ez meglehet, annak az energiaveszteségnek a hatása, hogy nem tudunk annyit edzeni, annyit mozogni, amennyit korábban. A napi ötórás edzésprogramról átszokni ilyen hirtelen, és csak naponta fél-egy órát mozogni, borzalmas nagy változás, és ez is közrejátszik abban, hogy fáradékonyabbak vagyunk. Ez egy ugyanolyan stesszhelyzet a testünknek, mintha elkezdenénk sokat, vagy még többet edzeni.”

A 29 éves úszónak mindenképp több edzésre szüksége lesz, már csak azért is, hogy tartani tudja a versenysúlyát. „Megküzdöttem már az életemben pár kiló fölösleggel, úgyhogy szerintem ez most sem lesz másként” – mondta Kozma Dominik, akinek vb- és Eb-bronzérme már van, így egyetlen beteljesületlen álma maradt: "Az olimpiai érem mindenképpen szeretném, hogy ott legyen a repertoárban."

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!