Nyitókép: Pixabay.com

Szétszéledhetnek a világ egyik legjobb formában lévő vízilabdacsapatának játékosai

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2020. április 14. 16:30
Vad Lajos vezetőedző az InfoRádióban szinte kimondta: az OSC sikere már a múlté. Közben reagált a főszponzor.

Kizártnak tartja, hogy be tudja fejezni a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját a mindkét sorozatban listavezető OSC Újbuda vízilabdacsapata - mondta el az InfoRádiónak Vad Lajos. A vezetőedző hozzátette, a mai napig nem tudja, hogy miért távozott egyik napról a másikra az együttes névadó szponzora.

"Nem tudom, mi történt, de nem is az én dolgom ez, úgy érzem" - fogalmazott a vízilabdaedző, aki

fel sem fogja a történteket még, mivel semmilyen előszele nem volt a történésnek.

A BL-ben gyakorlatilag már a nyolcas döntőbe is bejutó alakulat edzője felvetette, "lehet, hogy rossz ómen" ő maga, mivel előző két csapatánál ugyanígy bekövetkezett ugyanez.

Az OSC ebben az idényben például idegenben verte a Pro Reccót, amivel hatéves sorozatot tört meg az olaszok vendégeként, de Vad Lajos számára csak egy szép emlék, mert biztos benne, hogy az idénynek most vége van a csapat számára. És hogy miért olyan biztos ebben? Mert kizártnak tartja, hogy ebben a helyzetben egy új szponzor bárhonnan felbukkanjon.

"Annyit kértem a játékosoktól, hogy ha van rá lehetőség és folytatódik a bajnokság és a BL, akkor próbáljunk meg együtt maradni, ahogy ez férfi kézilabdában tavaly megtörtént a Vardar Szkopje esetében" - utalt arra, hogy a macedón gárda végül "ingyen" is megnyerte a sorozatot. Az ő játékosai azonban erre nem mondtak semmit, de nem is várta, hogy bárki bármit is válaszoljon ebben a pillanatban, hisz "sokkhatásban van a társaság".

Úgy érzi, a vízilabdázók most már az új helyüket keresik.

A főszponzor úgy véli, teljesítette a megállapodásban foglaltakat az OSC felé

A névadó főszponzor A-Híd Zrt. a megkötött támogatási megállapodást teljesítette, de a következő szezonra azt nem hosszabbította meg az OSC Újbuda vízilabdacsapatával - áll a cégcsoport közleményében.

A közlemény szerint a hazai sajtóban múlt csütörtökön megjelent információkkal ellentétben az A-Híd Zrt. sem a stábtagokkal, sem pedig a játékosokkal nem közölte azt, hogy a kialakult gazdasági helyzetre való tekintettel nem tudja tovább támogatni a klubot.

"Ilyen bejelentés nem történt, az A-Híd vezetése nem állt közvetlen szerződéses viszonyban sem a stábtagokkal, sem pedig a játékosokkal, csak a klubbal" - írta a cég, hozzátéve, az egyesület vezetését március elején tájékoztatták arról, hogy a következő bajnoki évadra nem hosszabbítanak.

"A csapattal kapcsolatos további, erre az idényre vonatkozó döntéseket a klub vezetői hozták meg, ebben a folyamatban az A-Híd vezetői és tulajdonosai nem vettek részt, ebbe beleszólásuk nem volt" - emelte ki a vállalat, amely jelezte, hogy a jövőben is támogatni kívánja a vízilabdát Magyarországon: "a menedzsment és a tulajdonosok felmérik és értékelik a jelenlegi helyzetet, arra törekednek, hogy a következő években felajánlott támogatás a legjobban szolgálja a sportág fejlődését".


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az OSC szétesése - Vad Lajos
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást