Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Döntöttek a kézilabdaszezonról, nincs bajnok

Infostart
2020. április 9. 15:50
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége befejezetté nyilvánította a 2019/20-as hazai bajnoki és kupasorozatokat.

A koronavírus megjelenése miatt, illetve a kórokozó terjedésének megakadályozása érdekében március 14-én valamennyi, az általa és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt bajnokság és kupasorozat mérkőzéseit felfüggesztette.

Mivel ezeket "sportszakmai indokok alapján" meghatározatlan ideig nem lehet folytatni, a szövetség vezető testülete csütörtökön úgy döntött, hogy a sorozatokat befejezetté nyilvánítja.

Mindez azt jelenti, hogy sem a bajnokságoknak, sem a Magyar Kupának, sem a Liga Kupának nincsenek győztesei és helyezettjei a 2019/2020-as idényben, így nincsenek kieső és feljutó csapatok sem,

az európai kupaindulásra pedig azok a klubok jogosultak, amelyek azt a 2018-19-es bajnoki helyezéseikkel kivívták.

"Fájdalmas, egyeseket méltánytalanul érintő döntéseket kellett meghoznia az Elnökségnek, hiszen eleve nehéz helyzetben van az egész ország és a sportvilág is – emelte ki Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke. – Többször egyeztettünk az érdekeltekkel, folyamatos volt a párbeszéd az utóbbi hetekben, és természetesen a folytatásban sem lesz ez másként, a rendkívüli helyzetben sem szeretnénk megalapozatlan döntéseket hozni, nem mindegy, hogy mekkora az érdeksérelem, amely a sportág szereplőit éri. Ezt szerettük volna és szeretnénk minimalizálni azzal, hogy úgy tekintünk a 2019/2020-as idényre, mintha meg sem történt volna, és újrakezdenénk a szezont, amint lehet, azonos felállásban, ami a bajnoki osztályokat illeti. Nem titok, a férfi szakágat tekintve az Elnökségben élénk volt a párbeszéd az európai kupaindulókról is, és egységesek és eltökéltek vagyunk abban, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy mind a Szeged, mind a Veszprém indulhasson a Bajnokok Ligájában, akárcsak az elmúlt sok-sok idényben, mindkét csapat megérdemli ezt, különbségtétel nélkül, hiszen meggyőződésünk, hogy egyaránt a legszűkebb európai élmezőnybe tartoznak. Erről tájékoztatjuk az Európai Kézilabda Szövetséget is. A rendkívüli helyzet rendkívüli döntéseket igényel, reményeink szerint ebben partner lesz az EHF is."

"Minden érv a versenyek zárása mellett szólt, az elnökség pedig egységes véleményen volt

– hangsúlyozta Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgatója. – A célunk a bajnokság lehető legoptimálisabb újraindítása, a feladatunk pedig az, hogy a klubokon a lehető legjobban segítsünk, például a többi között a versenyeztetési költségek átvállalásával, értjük ezalatt a nevezési és átigazolási díjakat, a játékvezetői és versenybírói költségeket, játékengedélyeket, és a sportért felelős államtitkárság kezelésében lévő sportági forrásokat is igyekszünk minél hatékonyabban a klubok számára elérhetővé tenni. A cél egyértelműen az, hogy segítsünk a kluboknak, hogy minimális legyen a sportág kára."

Pálinger Katalin alelnök azt mondta: az elnökség tisztában van vele, hogy a jelenlegi helyzetnek mindenki áldozata, ráadásul napról napra változik az életünk. Az MKSZ legfőbb feladata most az, hogy segítsen a sportág szereplőinek, hiszen nem kérdés, mindenki nehéz helyzetbe került. Olyanba, amelyben továbbra is fő célunk a női válogatott olimpiai részvétele, ám az elmúlt és az elkövetkező hetek történései és döntései sokkal messzebbre mutatnak, az olimpia helyett a napi gondok kerültek előtérbe – tette hozzá.

Horváth Gabriella főtitkár szerint a jelenlegi, korábban soha nem látott szituációban szorosan összefügg egymással a magyarországi és a nemzetközi helyzet, hiszen minden ország kézilabdázása és a nemzetközi szervezetek is hasonló problémákkal küzdenek. Az Európai Kézilabda Szövetség kész tervet dolgozott ki a folytatásra, amely nagyban befolyásolja a magyar kézilabdát, válogatottjainkat és európai kupaszereplő csapatainkat, ám az EHF tervében olyan határidőket is megszabott, amely lehetővé teszik a mérkőzések további halasztását.

"Kiszámíthatatlan, mit hoz a jövő. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot nemzetközi partnereinkkel és a klubokkal is, hiszen egyre valószínűtlenebb, hogy júniusban nem kerülhet sor az EHF égisze alatt tervezett találkozókra" - közölte a főtitkár.