Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Cseh László újra medencébe szállhat, de a távlati célokkal még várna

Infostart
2020. március 29. 14:52
Cseh László idén az ötödik olimpiájára készült, és eddig mindegyiken sikerült érmet nyernie. A DIGI Sport híradójának azt mondta, a tokiói játékok halasztása átírja a terveit, de amíg nem vagyunk túl a járványon, addig nem gondolkozik azon, milyen új célokat tűz ki: avagy, hogy 35 évesen is ott lesz-e az olimpián. Ami biztos, hogy a tervek szerint jövő héttől – a többi magyar válogatott versenyzővel együtt – uszodába vonul.

Cseh László terveit is alaposan átírja, hogy az olimpia egy évvel később lesz, mindazonáltal próbál tovább menni azon az úton, amit kigondolt, „aztán meglátjuk, mennyire sikerül” – fogalmazott a DIGI Sport/Sport24-nek. „Legyünk túl ezen a járványon, és álljon vissza az élet újra a normális kerékvágásba, és akkor utána lehet talán beszélni arról, hogy milyen célokat gondolok kitűzni” – tette hozzá a négyszeres olimpiai ezüstérmes sportoló.

A kétszeres világbajnok úszó 200 m vegyesen jelen állás szerint indulhatna Tokióban, 100 és 200 pillangón viszont a Milák Kristóf, Kenderesi Tamás, Szabó Szebasztián, Biczó Bence négyessel kell felvennie a harcot, hogy megszerezze a két kvóta egyikét.

Az úszóknak a hazai szövetség két budapesti és három másik magyarországi uszodát biztosít, hogy a versenyzők a továbbiakban is készülni tudjanak. Ezzel kapcsolatban Cseh László megjegyezte: „Ha minden jól megy, a jövő hét első felében már uszodába tudok menni. Várjuk még a (koronavírus)tesztek eredményét, és hogy utána tudunk-e egyáltalán edzeni.” Mindenesetre törekedni fog arra, hogy minél kevesebb emberrel találkozzon.

„Úgy hallottam, a klóros víznek nehezen tud ellenállni a vírus is, úgyhogy remélem, ez is tud majd segíteni”

– tette hozzá.

Hogy vajon a magyar úszók előnybe is kerülhetnek külföldi riválisaikkal szemben, akik nagyrészt csak otthoni gyakorlatokat tudnak végezni, Cseh László kívánt hosszas kommentárt fűzni, mert szerinte biztosan jobb helyzetben vannak, ha lehetőségük nyílik, hogy „egy kicsit ússzanak”, de nagyon szigorúak a szabályok, és nagyon sok mindenre oda kell figyelni, úgyhogy nem lesz ez azért annyira egyszerű dolog.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!