Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Megszólalt a hibái után hetekre eltűnt Kádár Tamás

Infostart
2020. január 5. 13:24
A hátvéd a horvátországi Eb-selejtező óta nem nyilatkozott. Most beszélt a sérüléséről, és arról is, hogyan dolgozta fel, hogy a meccsen két gól előtt is nagyot hibázott.

Az 57-szeres válogatott Kádár Tamás szerint a horvátországi mérkőzés után azért sérült meg, mert pszichésen nem volt rendben, de felépült, és kíváncsian várja, hogyan alakul a jövője. A Nemzeti Sport kérdéseire válaszolva elmondta: a horvátok elleni mérkőzés alaposan megviselte. "Lelkileg nehéz helyzetbe kerültem, hiszen a válogatott mindig is a szívügyem volt. De én sem vagyok robot, én is hibázom. Megérdemeltem a kritikákat."

Úgy fogalmazott, Marco Rossival közösen döntöttek úgy, hogy a következő meccsen, az Azerbajdzsán elleni találkozón a kispadra sem ült le. "Úgy láttuk a legjobbnak, ha kihagyom a találkozót, és rendet teszek a fejemben.

Olyannyira megviselt a mérkőzés, hogy néhány hétig nem szóltam senkihez. Egyszerűen nyugalomra vágytam.

Néhány nappal később visszatértem Kijevbe, és nyomban megsérültem, ez finoman fogalmazva sem lendített a helyzetemen. Az a sérülés még inkább a víz alá nyomott... De utólag állítom, azért sérültem meg, mert azokban a napokban pszichésen nem voltam rendben" - mondta a sportoló.

Azóta azonban már egyenesbe jött. Ahogy mondta, tisztáznia kellett magában a spliti mérkőzést, de "már régen túl vagyok az egészen".

A válogatott nagy esélyt kapott azzal, hogy a márciusi szófiai Nemzetek Ligája-rájátszásba bekerült. Ezzel kapcsolatban Kádár Tamás úgy nyilatkozott, "örülnünk kell neki, hogy a selejtező utáni „pótselejtezőn” is részt vehetünk, tényleg nincs más dolgunk, mint márciusig formába lendülni. Százszázalékos állapotban kell Telkibe érkeznünk, nagy sansz ez a válogatottnak, meg kell ragadni az alkalmat. Nem lesz könnyű, idegenben lépünk pályára, de a sorsolás kedvező. Ismerjük el, lehetett volna sokkal rosszabb is."

További kijevi szerepléséről nem sokat mondott. Felidézte, hogy 3,5 évig szerződés köti a csapathoz. "Meglátjuk, mi lesz" - fogalmazott sommásan az Ukrajnában komoly kritikákat is kapó játékos, aki 2017 februárja óta játszik a csapatban. A sportlap úgy tudja, a 29 esztendős hátvéd mindenképpen váltani szeretne – méghozzá már most, a télen.