Nyitókép: DAVID HECKER

Dárdai Pál kijelentette: nem lesz többet szövetségi kapitány

Infostart
2019. szeptember 10. 12:02
A korábbi sikerek ellenére sem térne vissza a magyar válogatotthoz, azt mondja, nem neki való az a munka.

Nagy interjút adott a Kicker magazinnak Dárdai Pál, ebből közölt részleteket az újság internetes kiadása. Ebben a magyar szakember, aki négy és fél év után hagyta ott a Hertha kispadját, és azóta Zamárdiban, a Balaton partján pihen, arról is beszélt, hogy lesz-e ismét magyar szövetségi kapitány.

"Én a mindennapos munkában hiszek,

a válogatottat lezártam, nem fogok többet szövetségi kapitányként dolgozni, sem Magyarországon, sem máshol"

– nyilatkozott Dárdai Pál, aki 2014 szeptembere és 2015 júliusa között irányította a magyar nemzeti csapatot, ráadásul sikeresen: négy győzelem, két döntetlen és egy vereség volt a mérlege.

Dárdai beszélt arról is, hogy a nyári pihenő a legjobb, ami történhetett vele, és lassan készen áll a munkára. Játékosként nemet mondott a riválisok hívásának, és mindig maradt a Herthánál, de most edzőként el tudná képzelni magát másik Bundesliga-csapat kispadján.