Nyitókép: .redbullneymarjrsfive.com

Neymarral focizhattak a tornagyőztes magyarok

Infostart
2019. július 23. 09:12
Egy magyar csapat, a Zsír­kréták nyerte a Brazíliában rendezett Red Bull Neymar Jr’s Five grundfoci világdöntőjét.

Harmadik alkalommal indulhatott harcba magyar együttes a Red Bull Neymar Jr’s Five világdöntőjén. A Zsírkréták alakulatát Fábián Gábor, Fábián Máté, Kalocsay Károly, Dudás Dániel, Andorka Kristóf, Rónaszéki Botond és Weimann Richárd alkotta.

Utóbbi a Sonline-nak elmondta, hogy együtt futsaloznak barátaival, és úgy döntöttek, elindulnak a tornán. Tavaly az egyik budapesti selejtezőt megnyerték, majd az országos döntőt is, de Sao Paulóban a legjobb tizenhat között a későbbi döntős Argentína ellen kiestek. "Úgy döntöttünk, az idén is nekivágunk a nagy kalandnak és újra kijutottunk Brazíliába" - tette hozzá.

Összesen 43 ország együttesei jutottak ki a Red Bull Neymar Jr’s Five-ra a szervezők pedig úgy oldották meg, hogy három ötös és hét négyes csoportot állítottak össze. A csoportelsők automatikusan továbbjutottak a legjobb tizenhat közé, a tíz másodikat és a három ötösből a két legjobb harmadikat összepárosították és a találkozók győztesei csatlakoztak a többiekhez.

A Zsírkréták legyőzték Angolát, Luxemburgot, Spanyolországot, majd kikaptak Indiától. A következő sorsolásnál a házigazda ellen léptek pályára. "Egy gyönyörű összjáték után szereztük meg a vezetést, s innen már nem tudtak visszakapaszkodni" - idézte fel Weimann.

Jöhetett a Japán elleni csata, amely 5-0-s győzelemmel zárult, és már a legjobb négy között jártak.

"Az elődöntőben aztán egy pikáns találkozó várt ránk, hiszen a 2017-es bajnok román egylettel kellett megküzdenünk a fináléért. Látszott rajtuk, hogy egy kiváló kispályás csapat a román, mely szereti tartani a labdát, de előre csak egy-két variációt tud használni. Leginkább a hórihorgas csatárukra ívelgették fel a bogyót, a magas és erős játékos pedig megpróbálta belökni az éppen rajta védekező társunkat a büntetőterületen belülre, hogy félpályáról üres kapura lőhessenek. Ez szerencsére nem jött össze és hátul egy kicsit elkényelmesedtek, s ezt kihasználva egy gyors letámadás után megszereztük a vezetést és végül lenulláztuk a szomszédainkat is."

A döntőben ismét a spanyolok következtek. "Nagyon felszívták magukat a fináléra, de a hetedik percben egy lepattanó labdát sikerült a kapuba kotorni, sőt még egy büntetőt is kaptunk, azaz 2–0-ra nyertünk."

Neymar még az elődöntő alatt helikopterrel érkezett meg a saját sportközpontjába, melyet egy nyomornegyed közepére húztak fel.

A kerítésen kívülről gyerekek figyelték a sportolókat, de a szervezők mindenkit figyelmeztettek, ne érjenek hozzájuk és semmit se adjanak nekik.

A győztes jutalma a trófeán kívül egy gálamérkőzés volt, melyet Neymar és barátai ellen vívtak, illetve meghívást kaptak az egyik őszi mérkőzésére.

"Neymar félgőzzel játszott, hiszen most épült fel a sérüléséből. Mi is vigyáztunk rá, hiszen az eredmény nem számított, így csak figyeltük és jól éreztük magunkat.

Minden mozdulatában benne van a foci, meg lehet kérdőjelezni a pályán és azon kívül mutatott viselkedését, de a zsenialitását nem. Szenzációs érzés volt egy ekkora világsztár ellen játszani, akit szinte bálványoznak a brazilok, szinte istenként tekintenek rá. "

A gólok megnézhetőek a torna oldalán.

Weimann hozzátette: lehet, hogy jövőre különválnak és két csapattal indulnak a viadalon.