A külföldiek nagy része nyilván a Heydar Aliyevről, a korábbi KGB-tábornokról, a hajdani Szovjetunió egykori Politikai Bizottsági tagjáról, illetve Azerbajdzsán korábbi elnökéről elnevezett repülőtérre érkezik az országba, ahonnan impozáns úton jut el a belvárosba. Óriási méretek, rendezettség, s egyben modernizáció jellemzi - a vendég az első fél órában meggyőződhet arról, hogy az olaj tényleg gyors fejlődéshez segítette a birodalom szétesése után az országot.
A belváros egyenesen lenyűgöző. Építészete egységes, a korábbi ex-szovjet országok közül talán itt sikerült a leglátványosabban egybegyűrni múltat és jelent.
Azerbajdzsán, mint tudjuk, Magyarország léptékű a méreteit tekintve, a 86 600 négyzetkilométerre tízmillió lakos jut. Ugyanakkor Bakut, illetve azeriül Bakit négymillióan lakják, finoman szólva is fővároscentrikus az ország. A közbiztonság kifogástalan, az üzletekben mindent lehet kapni, a lakásunk mellett például olyan boltot találtunk, amely nagyobbrészt német élelmiszert kínál.
Oroszul a felnőttek közül mindenki beszél, még a fiatalabbak, ha úgy tetszik a szovjet idők után születettek is. Feltűnően kedvesek és segítőkészek, nyitottak.
Éppen most ért véget a szent hónap, a ramadan (itt ramazanként olvasható a kiírásokban), mi már legfeljebb annyit észleltünk belőle, hogy sok bolt jelentős árleszállításokat kínált miatta. Azerbajdzsán természetesen muzulmán ország, de a vallást magánügyként kezelik, a más kultúrából érkező turista számára ez leginkább a nők (nem is igazán gyakori) fejkendő-viseletében fejeződik ki.
Ha „csak” turistának érkezik valaki Bakuba, s csak az óváros és a Hilton (itt lakik a magyar focicsapat) közötti területet barangolja be, semmit nem tapasztal abból a kettősségből, ami nagyon is jellemző.
A szovjet időknek már régen vége, de, mint mondják itteni új barátaink, az elit továbbra is szívesebben beszél egymás közt oroszul, s meg tudja fizetni a belvárosi árakat.
Ugyanakkor a külváros népe szegény, az ottani látvány lehangoló.
Bakuban három jó stadion is van. Az egyik az úgy nevezett Olimpiai, amelyet a 2015-ös Európai Játékokra építettek, ott rendezték május végén a labdarúgó Európa-liga döntőjét is. A válogatott azonban, állítólag terminusnehézség miatt, nem hivatalosan meg azért, mert elveszett volna a kevés néző a nagy stadionban, a Bakcell Arénában edzett, s játszik ma este. (A harmadik stadion a régi, úgynevezett Köztársasági, amely az 1966-os vb legendás partjelzőjének, Tofiq Bahramovnak a nevét viseli, ebben a hónapban éppen felújítják. Ott játszotta korábbi két mérkőzését a magyar válogatott 1996-ban és 1998-ban.)
A Bakcell Aréna a fővárosi mobiltelefonos cégről kapta a nevét, a külvárosban, a nyolcadik kerületben van.
Talán itt nem ismerik azt a kifejezést Budapestről, hogy „nyócker”, de a pesti változat „hőskorát” idézi a látvány.
Ehhez képest a stadion jó, ékszerdoboznak túlzás lenne nevezni, de tény, hogy kirí a környezetből. Főleg most, hogy tegnap rohammunkával lefestették kívülről is lefestették még a kerítéseket is.
Strapás kérdések
Ott edzett péntek este, itteni idő szerint nyolctól a magyar válogatott. Előtte Marco Rossi és Lovrencsics Gergő vett részt a sajtótájékoztatón.
A kapitánytól fura dolgokat kérdeztek az azeriek, nagyon jól állta, illetve bírta, mert hát ült. Először arra kellett felelnie, hogy ha kikapna szombat este a csapata, milyen kifogásra hivatkozva, milyen mentséget keresne. Rossi udvarias volt, s inkább arról beszélt, hogy sem játékosként, sem edzőként nem keresett magának soha alibit, szövetségi kapitányként övé a felelősség, vereség esetén is. Aztán lenyűgöző pontossággal felsorolta a 2016-os Eb magyar eredményeit és történéseit, amikor az egyik helyi kolléga arról kérdezte, hogyan látja a továbbjutási esélyeket annak fényében, hogy Magyarország időtlen idő óta nem jutott ki nagy tornára.
Aztán, már a magyar sajtó kérdéseire válaszolva beszélt arról, hogy a ma este magyar idő szerint 18 órakor kezdődő Eb-selejtezőn nem tudja a horvátok elleni győztes csapatot kezdetni, mert Kádár Tamás sérült, biztosan nem léphet pályára.
Beszélt arról, hogy maga sem tudja a választ arra, hogy miért van ilyen óriási különbség a hazai és az idegenbeli mérlegünk között, otthon eddig mindig nyertünk,
akkor is, ha zárt kapuk mögött játszottunk, akkor is, ha szenzációs volt a hangulat, idegenben ellenben gyengébb a mérleg. Mint mondta, ismerik az azeri válogatottat, feltérképezték, tudják, hogy különösen hazai pályán veszélyes ellenfél.
Az Infostart.hu kérdésére, mely szerint beszélt-e a napokban Roberto Bordinnal, a honfitársával, aki a bakui Neftçi edzője, úgy válaszolt, hogy persze, hiszen jól ismeri, játékostársak voltak egykoron. (A Piacenzában futballoztak együtt, 1997-1998-ban). Aztán nevetve még hozzátette: „Nem beszéltünk túl sokat, mert félti az állását.”