Nyitókép: MIGUEL SIERRA

Babos Tímea feladta selejtezős meccsét Isztambulban

Infostart / MTI
2019. április 22. 14:26
Babos Tímea feladta mérkőzését a 250 ezer dollár (71 millió forint) összdíjazású isztambuli salakpályás női tenisztorna selejtezőjének második fordulójában.

A torna honlapja szerint a világranglista 142. helyén álló játékos - a kvalifikáció ötödik kiemeltje - az osztrák Barbara Haas (191.) után hétfőn Jelena Ribakinával (161.) találkozott, akit tizedikként rangsoroltak a szervezők. A kazah gyorsan 4:1-re elhúzott, majd Babos kiegyenlített, de az első szett így is az ellenfélé lett. A folytatásban Ribakina 3:0-ra meglépett, ekkor a soproni teniszező ápolást kért a bal lábfejére.

Ezt követően visszament a pályára adogatni, de hamarosan jelezte a székbírónak, hogy nem tudja folytatni a meccset.

A 25 éves Babos - aki márciusban fejezte be az együttműködést horvát edzőjével, Nikola Horvattal - egyesben az elmúlt egy évben 27 vereség mellett kilenc mérkőzést nyert meg. Ebből hét főtáblás győzelem volt, kettőt pedig pedig selejtezőben aratott. Ami az idei teljesítményét illeti, 11 vereség (ebből két mérkőzést sérülés miatt feladott) és négy győzelem a mérlege, főtáblán két mérkőzést nyert eddig 2019-ben.

Párosban Babos az első kiemelt a francia Kristina Mladenovic oldalán a török metropoliszban, míg Stollár Fanny a svájci Xenia Knoll-lal indul.

Eredmény:

selejtező, 2. forduló:

Jelena Ribakina (kazah, 10.)-Babos Tímea (5.) 6:4, 3:0-nál Babos feladta