Nyitókép: MTI/EPA/AAP/Julian Smith

Hamilton ismét állva hagyta a két Ferrarit

Infostart
2019. március 16. 05:31
A címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) volt a leggyorsabb a Formula-1-es Ausztrál Nagydíj utolsó szabadedzésén Melbourne-ben.

Az ötszörös világbajnok triplázott a szezonynyitó gyakorlásain, azután, hogy pénteken is az élen végzett, szombaton a harmadik szabadedzést is megnyerte, ráadásul a második helyen záróhoz képest nagyobb fölénnyel.

A Ferrari a második tréninghez képest valamelyest felzárkózott, de még így sem tudott Hamilton nyomába érni: Sebastian Vettel csaknem 3 tizeddel, Charles Leclerc pedig majdnem fél másoperccel kapott ki a 2018-as idény toronymagas legjobbjától.

A Haas szállította az egyórás etap meglepetését: Romain Grosjean a negyedik, Kevin Magnussen az ötödik lett.

A Red Bull pilótái közül Pierre Gasly a hatodik, Max Verstappen a kilencedik helyet tudta elérni, utóbbi autójának kicserélték a kasztniját az első nap után.

A hetedik a Mercedessel - elrontott gyorsköre miatt - Valtteri Bottas, a nyolcadik a Torro Rossóval Danyiil Kyvat lett. A hazai közönség kedvence, Daniel Ricciardo a tizedik helyen zárt.

A hét közepén tüdőembóliában elhunyt versenyigazgatóra, Charlie Whitingra emlékezve az összes autóra felkerült a "THANK YOU CHARLIE" matrica.

Az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése szombaton reggel 7 órakor, a futam pedig vasárnap 6 óra 10 perckor kezdődik.