Nyitókép: Kovács Tamás

Gyurta Dániel miniszteri főtanácsadó lesz

Infostart
2019. január 30. 06:52
Gyurta Dániel miniszteri főtanácsadóként dolgozik mostantól a Külkereskedelmi és Külügyminisztériumban – jelentette be Szijjártó Péter.

A külügyminiszter – azon az aláírási ünnepségen, amelyen a Testnevelési Egyetem rektorával, Mocsai Lajossal írt alá együttműködési megállapodást tárcája nevében – a sport diplomáciában és országok közötti nemzetközi gazdasági versenyben játszott szerepét méltatta. Világszerte keresett terméknek nevezve a Testnevelési Egyetem képzéseit – írja a Nemzeti Sport.

Szijjártó Péter a minisztérium újonnan létrehozott sportdiplomáciai főosztályáról, a közelmúlt és a közeljövő hazai rendezésű világversenyeiről is beszélt. Majd elárulta: a napokban Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársa a volt olimpiai bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Gyurta Dániel, aki miniszteri főtanácsadóként erősíti mostantól a magyar (sport)diplomáciát.

„A világ országai között versenyhelyzet van, amelyben az érdekérvényesítésben is új eszközöket kell bevetni, új erőforrásokat kell használni”

– fogalmazott. Puskás Ferenc mellett Görbicz Anita, Hosszú Katinka és a Liu-testvérek neve is ismertté vált a világ minden pontján, ezt a tőkét pedig a külügyminisztériumnak is ki kell használnia – vélekedett.

„Sportnemzet a magyar, amit jól mutat, hogy az elmúlt két évben 225 jelentős nemzetközi sportesemény volt Magyarországon, idén pedig négy olimpiai sportág világbajnokságát rendezzük meg” – jelentette ki a miniszter. „A magyarok világraszóló sporteredményeiben nagy szerepe van a világszínvonalú tudományos háttérnek, az oktatási és képzési rendszernek, amelyet Magyarország a Testnevelési Egyetemnek köszönhet” – mondta.

Ígérete szerint a külképviseletek aktívabban népszerűsítik majd a TE oktatási és tudományos tevékenységét. Az egyetem pedig egyre több ösztöndíjas külföldi hallgatót szeretne felvenni. Mocsai Lajos rektor kiemelte, a cél az, hogy elméletben és gyakorlatban is támogassák egymást a nemzetközi diplomáciában.

„Történelmi lehetőséget kaptunk a sorstól, hogy a miniszter úrral együtt tudtunk aláírni egy ilyen megállapodást”

– fogalmazott az intézmény vezetője, hozzátéve: mióta a TE 2015-ben ismét önálló lett, újra elkezdődött az egyetem nemzetközi kapcsolatainak újraépítése.