Nyitókép: sportujsagirok.hu

Rangos szervezet vezetésébe került be a Nemzeti Sport főszerkesztője

Infostart
2019. január 24. 13:33
A Magyar Sportújságírók Szövetségének elnökét, Szöllősi Györgyöt a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) Lausanne-ban zajló 82. kongresszusának keddi nyitónapján a szervezet európai szekciójának alelnökévé választották.

Az AIPS Europe végrehajtó bizottságába a 2017-es, szöuli közgyűlésén bekerülő magyar újságíró-sportdiplomata kapta a legtöbb voksot a testület tagjai közül. A szavazásra az addigi alelnök, az orosz Lev Rosszosik tavalyi halála miatt volt szükség, Szöllősi György mandátuma a következő tisztújításig, a 2021-es kongresszusig tart.

"Nagy megtiszteltetés és felelősség az alelnöki feladat a nagyszerű kolléga, Lev Rosszosik örökébe lépve, s a magyar elődök után képviselni a nemzetközi szövetség nyolc alapító nemzeti szövetségének egyikét, amely 209 aktív AIPS tagjával most is fontos tagszervezet" – mondta megválasztása után az MSÚSZ elnöke.

Az idén 95 éves nemzetközi szövetség történetében sokszor játszottak jelentős szerepet a magyar sportújságírók, Vadas Gyula után Szöllősi György a második, aki a Nemzeti Sport főszerkesztőjeként lett az AIPS egyik vezető testületének alelnöke.