Nyitókép: MTI/EPA/Patrick B. Krämer

Mellékszereplő maradt Hosszú Katinka 200 háton

Infostart
2018. december 13. 12:35
Az 1-es pályán kellett versenyezni az Iron Ladynek a hangcsoui rövidpályás világbajnokságon, a látószögön kívüliség azonban nem hozott neki szerencsét a szám döntőjében, negyedik lett. 100 vegyesen világcsúcstartóként a legjobb idővel került a pénteki döntőbe.

Kétszeres rövidpályás világbajnokként, de "csak" a hetedik legjobb idővel került döntőbe 200 m háton Hosszú Katinka a Hangcsouban zajló rövidpályás vb harmadik versenynapján.

A szám világcsúcstartója a döntőben összecsapott az amerikai Kathleen Bakerrel és Emily Seebohmmal is. Hosszú ugyanakkor - noha szinte egyszemélyes nemzeti csapatként "üzemel" Kínában - már minden teher nélkül tempózhatott az úszás szempontjából igen furcsa formájú komplexum 25 méteres medencéjében. Az első napon ugyanis 400 vegyesen nyert aranyérmet, a másodikon pedig 200 méteres pillangón diadalmaskodott, "mellékesen" pedig 7 századdal a győzelemről lemaradva szerzett még egy ezüstöt 100 m háton.

A rajt után a két amerikai, Emily Seebohm és Kathleen Baker csatája bontakozott ki.

Hosszú a surranópályán sokáig a harmadik helyen haladt, végül a negyedik helyen ért célba.

Bő fél órával később 100 vegyesen - ugyancsak világcsúcstartóként - a középdöntőben volt érdekelt, legnagyobb vetélytársa, a svéd Sarah Sjöström nincs ott a vb-n, de erre rá sem hederítve futamgyőztesként,

a mezőny legjobb idejével (57,69) jutott a pénteki döntőbe.

"Negyediknek lenni mindig egy kicsit frusztráló, szerettem volna dobogós lenni, de már a verseny előtt is említettem, hogy sokkal többet koncentrálok a pillangóra, mint a hátúszásra. Annyira nem bosszankodom a negyedik hely miatt, mert már van három érmem.

A 100 vegyesen egész jó időt úsztam, de lehet, jó döntés lenne, ha kihagynám az 50 hátat péntek reggel,

de megbeszélem Petrov Árpáddal" - értékelte teljesítményét Hosszú Katinka.

A versenynap programjában még a győri Lobanovszkij Maxim volt érdekelt, ő 50 gyorson a középdöntőig jutott, 11.-ként zárt, néhány századmásodperccel maradt el egyéni csúcsától és a döntő lehetőségétől is.

"Szerintem az időeredményem rendben volt, persze egy kicsit lehettem volna gyorsan, de nem volt ebben több most" - értékelt a sportoló az M4 televíziónak.

200 gyorson Dudás Dániel a 34. helyen végzett még reggel, nem jutott el tehát a középdöntőig sem.

A napok óta hőemelkedéssel küzdő Kapás Boglárka nem állt rajthoz 800 gyorson.