Nyitókép: Máthé Zoltán

Januárban nagy bejelentéseket tesz Szász-Kovács Emese

InfoRádió
2018. december 10. 18:15
Továbbra sem vív, de folytatja a felkészülést a következő hetekben is Szász-Kovács Emese, a Vasas olimpiai bajnok párbajtőrözője.

Vívóformájáról nem tud mit mondani, nem fogott pengét ugyanis a világbajnokság óta. Szász-Kovács Emese az InfoRádiónak elmondta, szüksége is van most erre az időszakra, hogy

fel tudjon töltődni, és megújult munkával, újult erővel, új edzővel januártól állhat munkába.

Hogy kivel készül majd azok után, hogy az őt olimpiai bajnoki címhez segítő Kulcsár Győző, a nemzet sportolója elhunyt? A trénerutód megnevezésére szintén csak januárban kerül sor.

Arról, hogy mit tervez az olimpiai ciklus hátra lévő részében, megint csak annyit mondott, januárban mindenről beszélni fog. Annyit azért most is elárul, hogy hetente négy fizikai edzése van, és nincs is rossz állapotban,

"edzett már annyit életében, hogy hamar visszajöjjön a fizikum".

"Nem félek attól, hogy ha csak januárban kezdek újra készülni, mikor jön el a csúcsforma, hiszen úgyis a világbajnokságra kell kész lenni" - húzta alá az olimpiai bajnok.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vívás - Szász-Kovács Emese karácsony előtt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást