Férfi vízilabda BL - Hazai győzelem után egy lépésre a főtáblától a Ferencváros

Infostart / MTI
2018. október 6. 18:14
Az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata 10-4-re legyőzte a görög Vuliagmenit szombaton a Komjádi Uszodában a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásának első mérkőzésén, így már csak egy lépésre van a BL főtáblájától.

Eredmény:

Férfi BL, selejtező, rájátszás (a főtáblára jutásért), első mérkőzés:

FTC-Telekom Waterpolo - Vuliagmeni (görög) 10-4 (2-0, 3-2, 3-2, 2-0)

a magyar csapat gólszerzői: Kállay, Nikic 2-2, Vámos, Mitrovic, Younger, Mezei, Varga Dé., Jansik Sz. 1-1

A Ferencvárosnak öt percre volt szüksége ahhoz, hogy feltörje riválisa védekezését, ekkor Vámos Márton öt és fél méterről kapásból zúdított a hálóba. Az előnyt az egyik nyári igazolás, Kállay Márk növelte.

A görögök azonos létszámban támadásban súlytalanok voltak, előnyből azonban szépítettek. Elöl a Ferencváros játéka is akadozott, Stefan Mitrovicot azonban nem zavarta meg, hogy korábban több lövését elhibázta, akcióból állította vissza a kétgólos különbséget, majd Aaron Younger is "beköszönt". Egy perccel a negyed vége előtt újra Kállay villant, ezúttal elhajlásból pattintott a hálóba. A görögök a nagyszünet előtt emberelőnyből szerezték második góljukat.

A fordulást követően Mezei Tamás talált be, de rögtön jött a válasz a túloldalon. A következő támadásban több elhibázott lövést követően Varga Dénes is feliratkozott a gólszerzők közé, majd egy tökéletesen végigvezetett emberelőny végén Slobodan Nikic közelről ötgólosra növelte a különbséget. A vendégek egy szép egyéni akcióból negyedik góljukat is megszerezték.

A zárónegyedben öt és fél percet kellett várni az első gólra, ekkor Nikic csavarása talált utat szerencsésen a hálóba. A találkozót Jansik Szilárd emberelőnyös gólja zárta le, amely három másodperccel a vége előtt született.

A visszavágót szerdán rendezik Görögországban.

A párharc győztese a BL főtábláján folytatja szerepelését, a Szolnoki Dózsa és a ZF-Eger szabadkártyásként már biztos résztvevője a csoportkörnek. A vesztesek az Eurokupa negyeddöntőjébe kerülnek át.

Ha a Ferencváros továbbjut, az A csoportban az Egerrel, az olasz Pro Reccóval, a spanyol CNA Barcelonetával, az orosz Dinamo Moszkvával, a román a Steaua Bucurestivel, a szerb Crvena zvezdával, valamint a Brescia-Terrassa selejtező győztesével kerül egy csoportba.