Nyitókép: MTI/EPA/Mauri Ratilainen

Negyven éve nem volt ilyenben részünk

Infostart
2018. szeptember 8. 17:57
Vereséggel kezdte a magyar válogatott a szereplését a Nemzetek Ligájában. Már az első percekben hátrányba került a finnek ellen Tamperében, Pukki gólja pedig el is döntette a találkozót. A magyar csapat a mezőnyben javult tavaszi önmagához képest, de a védelem, különösen a mérkőzés elején, nagyon gyenge teljesítményt nyújtott.

Az összeállítás tartalmaz néhány meglepetést, elsősorban Lang Ádám visszatérésére számítottak kevesen. A tizenegy: Gulácsi - Fiola, Lang, Kádár, Lovrencsics - Pátkai - Kovács, Kleinheisler - Stieber, Sallói - Szalai. A csapatkapitány Szalai Ádám.

A magyar csapat vörös, a finn fehér mezben játszik ,körülbelül 9000 néző előtt. Lehet vagy háromszáz magyar szurkoló is.

Gyors megszerezték a vezetést a finnek, egyik legtekintélyesebb játékosuk, Pukki révén.

A középpályán Kovács István eladta a labdát, talán a játékvezető sem helyezkedett a legszerencsésebben, Teemo Pukki, pedig becsapta és le is futotta a Kádárt, majd a kapuba lőtt.

Eddig sokkal veszélyesebbek a finnek, Soirinek is akadt lehetősége, aztán újra Pukki okozott gondot Kádárnak.

Nagyon összevissza a védekezés, mintha senki nem tudná, mit kell csinálnia.

Értékelhető gólhelyzetet még nem sikerült elöl kialakítani, de valamelyest magához tért a magyar csapat, legalább már nem billen fel a pálya.

Az első félidőú felénél az eddigi legnagyobb magyar lehetőség maradt ki, Sallai Roland közelről nem találta el a kaput.

Soiri belépett Kovács István elé, csak a szív mondott tizenegyest, a szem nem.

Kemények a finnek, Szalai Ádám kapott egy nagyot Uronentől, a finet sárga lappal büntette a bíró.

Hat percnyi ráadás volt az első félidő végén, Szalai Ádám is kapott egy sárga lapot.

A második félidő elején Lang Ádám fejelhetett kapura, sajnos, nem találta el a kaput.

Soiri 18 méteres lövése alig kerülte el a kapunkat.

Cserélt a magyar csapat, Stieber helyett Varga Roland játszik tovább.

Kovács István nagyszerűen passzából Szalai Ádám kapura lőtt, Hradecky az este védését bemutatva hárított.

Fiola is kapott egy sárgát.

Kovács számára véget ért a mérkőzés, Kalmár Zsolt a pályán.

Már Lovrencsicsnek is van sárga lapja.

A finn ipar reklámja is lehetett volna Toivio lövése, de már nem fa a kapufa. Iszonyatos erejű lövést engedett el, szerencsénk volt.

Kádár is kapott egy sárga lapot, ez már a második ma este, amely érthetetlen.

Sallai Roland blokkolt lövése után a labda Varga Rolandhoz került, aki12 méteről nem találta el a kaput.

Az utolsó szűk húsz percben két centerrel játszik a magyar csapat,

Sallai Rolandot Eppel Márton váltotta.

Mezőnyben talán jobban játszik a magyar csapat ellenfelénél, de a finneknek vannak nagyobb helyzeteik. Pukki öt méterről a kapufára pörgette a labdát.

Lang Ádám harmadszor is helyzetbe került, de nem tudta kihasználni.

Négyperces hosszabbítás után vége a mérkőzésnek, Finnország-Magyarország 1-0. A magyar csapat negyven év után először kapott ki Finnországban.