Nyitókép: Czagány Balázs

Märcz Tamás: ha nem félünk senkitől, már elégedett leszek

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2018. július 15. 11:28
A magyar férfi vízilabda-válogatott hétfőn kezdi meg szereplését a barcelonai Európa-bajnokságon. Märcz Tamás szövetségi kapitány azt reméli, hogy nemcsak csatákat, hanem háborút is tudnak nyerni.

Hétfő délután fél négykor Grúzia ellen kezdi meg szereplését a magyar férfi válogatott a barcelonai Európa-bajnokságon. A csoportban szerdán Olaszország, pénteken pedig Németország lesz az ellenfél. A válogatott a Világliga budapesti szuperdöntőjén ezüstérmes lett, a felkészülési tornákon hullámzó teljesítményt nyújtott, de Märcz Tamás úgy látja, sokat fejlődtek tanítványai.

"Az mindenképpen nagy előrelépés, hogy megvan a csapat. Szövetségi kapitányi szempontból a legfontosabb a kiválasztás. Korábbi edzőm azt mondta, hogy ezzel megtörténik az eredményesség meghatározásának nagy része is. Sok szempontot figyelembe vettem, és úgy gondoltam, hogy ennek a tizenhárom embernek kell részt vennie az Eb-n. Erősnek gondolom a csapatot, bárki ellen meg tudunk vívni harcokat, csatákat is tudunk nyerni, majd meglátjuk, hogy egy egész háborút is meg tudunk-e nyerni" - mondta az InfoRádióban a szövetségi kapitány.

Tavaly a budapesti világbajnokságon döntőt játszott a magyar együttes, de azóta jelentősen átalakult, sok fiatal és újonc szerepel az Eb-keretben. Emiatt a szakvezető úgy érzi, hogy rengeteg dolgot kellene még gyakorolniuk. Azt is tervezi, hogy jövőre év közben is akar összetartásokat, mert csak így lehet gyakorolni olyan elemeket, amelyeket a mostani felkészülés alatt nem lehetett begyakorolni, magasabb szintre helyezni.

Märcz Tamás hosszú távra tervez, a tokiói olimpiára szeretne ütőképes csapatot építeni, és ebben fontos lépcső lehet az Európa-bajnokság, de úgy látja, nem feltétlenül a Barcelonában elért eredmény mutatja majd meg, hogy jól haladnak-e.

"Látjuk az utat az olimpiáig. Ez egy jövőbe mutató csapat. Most a játék képe a legfontosabb, hogy lássam a tartást, hogy bármilyen helyzetben a játékosok merjenek vállalkozni, szembenézni az ellenfelekkel, ne féljenek senkitől, akkor elégedett leszek" - mondta aszövetségi kapitány.

A válogatott csoportmérkőzései

1. forduló, július 16., hétfő, 15.30: Grúzia-Magyarország

2. forduló, július 18., szerda, 20.30: Magyarország-Olaszország

3. forduló, július 20., péntek, 12.30: Németország-Magyarország


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Märcz Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást