Gázolás a Kanadai Nagydíjon: kiderültek a részletek

Infostart
2018. június 12. 12:09
A Forma-1 állandó versenyigazgatója megindokolta, miért nem próbálták elkapni a Kanadai Nagydíj második szabadedzésén végül Romain Grosjean által elgázolt mormotát.

A montreali Gilles Villeneuve pálya az élővilága kapcsán is ismert a Forma-1 nézői körében, évről évre feltűnnek a Notre Dame-szigeten élő mormoták a közvetítésekben, ám időnként problémát is okoznak az aranyos rágcsálók.

Így volt ez a múlt hétvégén is, amikor a Kanadai Nagydíj 2. szabadedzésén az utolsó kanyar mellett hosszasan üldögélt egy mormota, amely aztán kifutott Romain Grosjean autója elé és összetörte a Haas vadonatúj orrát-első szárnyát - írja a vezess.hu.

Grosjean a gázolás után azt mondta, nem érti, miért nem fogták vagy kergették el az állatot, és a kérdés másokban is felmerült. A Forma-1 állandó versenyigazgatója, Charlie Whiting így indokolta a döntést:

“Mi is láttuk a mormotát. Rá is kérdeztem, hogy lehetséges lenne-e elkapni, de a hozzáértők azt mondták, hogy elég ésszerűtlen lenne ezzel próbálkozni. Úgy ítéltük meg, hogy végső soron egyszerűbb békén hagyni, és bízni benne, hogy nem szalad a pályára, de végül sajnos megtette.”

“A mormoták őshonosak a szigeten, védett állatok, a pálya fenntartói pedig mindent megtesznek, hogy ne mehessenek oda, ahová nem kellene. Igyekszünk minden üreget betömni (a versenyre), de a mormoták újakat ásnak és gyakran betévednek a pályára. Nem a legjobb dolog, de azt hiszem, nem sokat tehetünk ez ellen.”