Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Folytatódik a címvédő és a trónkövetelő csatája

Infostart
2018. május 23. 09:59
A férfi vízilabda-bajnokság döntőjének negyedik mérkőzésén a Szolnok fogadja a Ferencvárost. A fővárosiak 2-1-re vezetnek a címvédő ellen.

A párharc első két mérkőzését a Ferencváros nyerte, így szombaton már bebiztosíthatta volna elsőségét, azonban a Szolnok remek játékkal 14-6-ra győzött a Komjádiban, így életben tartotta esélyeit. A címvédő szerdán este odahaza már az egyenlítésért játszik.

Cseh Sándor vezetőedző szerint az előző meccset el kell felejteni. „Engem már nem érdekel a szombati játék, én arra a Ferencvárosra készülök, és azt hiszem, hogy nagyon becsapnánk magunkat, ha nem arra a Ferencvárosra készülnénk, amelyet legutóbb láttunk itt Szolnokon: egy nagyon jól játszó, nagyon kemény Ferencvárosra. Saját játékunkkal kapcsolatban: nyilván ugyanúgy, mint egész évben az apróságokra próbálunk odafigyelni, nem két nappal a döntő előtt kell már összerakni a mérkőzést. Ilyenkor már egész egyszerűen nyugodtnak kell lenni és a vízben tiszta erőből játszani. Úgyhogy én nem is szeretnék találgatni.

Nyilván van bennünk izgalom, de nyugalom is van bennünk, felesleges számolgatnunk, egész egyszerűen jön a következő meccs.

Egész egyszerűen örülnünk kell, hogy van még egy mérkőzés, úgyhogy a vízben dől el. Ilyenkor a parton már csak rontani lehet a dolgokon” - mondta a szövetség honlapjának nyilatkozva.

Mezei Tamás, a Szolnok centere az InfoRádió Pólópercek című műsorának azt mondta: csalóka volt a szombati mérkőzés, mert csapata ugyanazt csinálta, mint korábban, de most a formajavulásnak köszönhetően diadalmaskodtak.

"A Fradi veszélyes csapat, nincs ekkora különbség a két együttes között. A védekezésen lesz a hangsúly a továbbiakban is, remélem, hogy tovább tudjuk tartani ezt a formát. Koncentrálunk a következő meccsre" - emelte ki.

Varga Zsolt, az FTC vezetőedzője szerint újra el kell kezdeni játszani.

„Ezzel a mérkőzéssel egy újabb lap került be a bajnoki döntő könyvébe, ahol a Szolnok ugyanúgy, mint eddig BL-győztes, bajnokcsapat, és ez nem változik meg mindaddig, míg valaki le nem győzi őket. Tudtuk idáig is, de a szombati találkozón látni is lehetett, hogy nagyon jó együttesről van szó.

Ha nekik sikerült, nekünk is sikerülhet az, hogy új lappal indítunk.

Most fel kell kapaszkodnunk a pokolból és újra el kell kezdenünk játszani” - nyilatkozta a Fradi honlapján.

A találkozó 18.15-kor kezdődik, élőben a Duna World csatornán és az m4sport.hu oldalon lehet nézni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mezei Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Varga Zsolt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást