A Juve hősies játékkal továbbment

InfoRádió
2018. március 7. 20:44
A Juventus 2-1-re nyert a Tottenham ellen a Wembley-ben és bejutott a BL-ben a nyolc közé. A Manchester City kikapott 2-1-re a Baseltől, de ugyancsak továbbjutott.

Egyperces tiszteletadással kezdődött a két szerda esti mérkőzés is Davide Astori emlékére.

A Juventus edzője, Massimiliano Allegri egy helyen változtatta meg korábban valószínűsített csapatát, Barzagli kezdett Lichtsteiner helyett. Elöl dél-amerikai játszanak, Dybala, Douglas Costa és Higuaín. A csapat: Buffon, Barzagli, Benatia, Chiellini, Alex Sandro, Khedira, Pjanic, Matuidi, Dybala, Higuain, Douglas Costa.

A Spurs: Lloris, Trippier, Sanchez, Vertonghen, Davies, M. Dembélé, Dier, Eriksen, Alli, Kane, Szon

Az első védés Buffoné volt, Szon éles szögből leadott lövését hárította.

Fölényben a Spurs, Chiellini kezezett a tizenhatoson belül, az angolok (Kane) nem kaptak tizenegyest. Utána Harry Kane lőtt, az oldalhálóba.  

A bíró, a lengyel Marciniak egyenlített, a másik oldalon Douglas Costa buktatása sem ért tizenegyest. Talán érdemes megjegyezni, az „érintett” angol sajtó is egyértelműen úgy foglalt állást, hogy Vertonghen felrúgta a brazilt. 

(Manchesterben Gabriel Jesus góljával a nyolcadik percben vezetést szerzett a City, majd a svájciak Mohamed Elyounoussi révén kiegyenlítettek, 1-1, összesítésben 5-1.)

Mezőnyjátékkal telnek a percek a Wembley-ben, a hangulat meglehetősen feszült. A Juve mintha az egy nagy lehetőségre várna. 

A dél-koreai Szon ismét nekiiramodott, s már csak rajta múlt, eltalálja-e a sarkot. Nem találta. Egy perccel később a cserehátvéd Trippier pazar átadása után Szon a lehető legrosszabul találta el a labdát, de így lett gól. A 39. percben 1-0 a Spurs javára. 

A második félidő első öt percében inkább az angolok birtokolták többet a labdát. Chiellini „bodicsekkel” állította meg Dele Allit, a Juve négy védőjéből már hárman sárgával játszanak. 

A 64. percben a Juventus szinte a semmiből kiegyenlített, Lichtsteiner beadása után Khedira tökéletesen Higuaín felé csúsztatta a labdát, az argentin pedig behúzta a kapuba. 1-1, már csak egy gól kellene a Juvénak. 

Meg is van! Higuaín tőle nem túlságosan megszokott álompasszal kiugratta Paulo Dybalát, aki belőtte a ziccert., 1-2, összesítésben 3-4.  

Chiellini óriási mentéssel őrizte meg a Juve előnyét. 

(Michael Lang góljával 2-1-re vezet a Basel a Manchester City ellen. Pontosabban: a Manchester City II ellen.)

Szon lövése alig kerülte el a jobb alsó sarkot. Higuaín lement, Sturaro állt a helyére. 

Harry Kane a kapufára fejelt, noha lesen volt. Igaz, a bíró megadta volna a gólt, ha a labda a hálóba kerül.