Görbicz Anitát így búcsúztatják

Infostart
2018. március 6. 18:40
Március 22-én az Eb-ezüstérmes, vb-bronzérmes Hollandia ellen Győrött lép pályára a magyar női válogatott Európa-bajnoki selejtezőn. A Magyar Kézilabda Szövetség a mérkőzés előtt búcsúztatja a nemzeti csapatbeli szereplését befejező Görbicz Anitát.

A világklasszis a decemberi világbajnokságon lépett pályára utoljára az együttesben, az MKSZ ünnepélyes külsőségek között emlékezik meg az irányító válogatott pályafutásáról - olvasható a szövetség honlapján.

- Különleges alkalom a mérkőzés, nem csupán azért, mert a világ egyik legjobb csapatát, az elmúlt négy világversenyen háromszor érmet szerző, egyszer pedig a 4. helyen végző Hollandiát fogadjuk Európa-bajnoki selejtezőn, hanem azért is, mert 233 mérkőzés és 1111 gól után elbúcsúztatjuk a magyar női válogatott történetének egyik legnagyszerűbb játékosát és a nemzeti csapat gólkirálynőjét, Görbicz Anitát, aki a 2017-es világbajnokságon lépett pályára utoljára címeres mezben – mondta el Novák András, az MKSZ főtitkára. - A köszönet első szavai ezért Görbicz Anitát illetik, hiszen az elmúlt bő másfél évtizedben ő volt az, akire mindig támaszkodhatott a magyar női kézilabdázás és a magyar válogatott, ő volt az, aki annyiszor átsegítette a csapatot a nehéz helyzeteken és aki győzelemre vezette a nemzeti együttest. Anitára klubjában még sok komoly feladat és mérkőzés vár, a válogatottban azonban számára és számunkra is lezárult egy fejezet, amelyre mindig jó szívvel emlékezhetünk vissza. Egy történet tehát véget ér, ezzel együtt azonban kezdődik egy új, amely mindenkinek új feladatot ad, elsőként már a hollandok elleni találkozón.