A bulimia azért vált újra beszédtémává, mert nemrég Szilágyi Liliána ifjúsági olimpiai, illetve a felnőttek közötti Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő a honlapján számolt be arról, hogy évek óta bulimiával küzd. Az úszónő részletesen elmeséli, hogyan alakult ki nála a betegség: „Nem volt megállás, nem volt pihenő. (...)
Minden erőmmel azon voltam, hogy teljesítsem a szüleim, az edzőim és a tanáraim igényeit.”
Lénárt Ágota sportpszichológus, a Testnevelési Egyetem tanszékvezetője az InfoRádióban azt mondta, sok esetben a bulimiában szenvedők nem is tudják, hogy milyen bajban vannak és hogy szakmai segítséget kellene kérniük. A serdülőknél ráadásul az az igény, hogy szeretnének jól teljesíteni és megfelelni az elvárásoknak, könnyen háttérbe szoríthatja a segítségkérést, mert azt gondolják, hogy ezzel gyengének mutatkoznak.
A sportolók védelme
A sportolók esetében elmondta, a különböző biológiai adottságokat fontos lenne feltérképezni, mert ha valakit olyan terhelés ér, ami az életkorának vagy a sportágának nem megfelelő, akkor annak a súlya alatt hamar kimerülhet. A sportpszichológus szerint be kell állítani a versenyzők terhelés-pihenés arányát.
A bulimiából általában nem szoktak tudni egyedül kilábalni a háttérben meghúzódó pszichológiai okok miatt, ezért úgynevezett megküzdési stratégiákat kell megtanulniuk, hogy úrrá lehessenek rajta. Fontos, hogy a környezet megértse, hogy ilyenkor segítségre van szükség, és ennek megfelelően idejekorán szakemberhez jusson el a sportoló. És fontos, hogy a szülők és az edzők is változtassanak a viselkedésükön, és orvossal együtt döntsék el, hogy mennyire terhelhető az érintett sportoló - sorolta a szakember.
A szakember szerint a klinikai zavarok akkor alakulhatnak ki, ha valaki
abban a tudatban él, hogy nem ura sem a saját testének, sem pedig a saját az életének, hogy csak mások kívánalmainak próbál megfelelni,
és ilyenkor egyfajta veszteséget is elkönyvel azzal kapcsolatban, hogy nem a saját életét éli. Ez pedig önmagában elegendő „pszichológiai gyújtópont” lehet ahhoz, hogy valamilyen formában önkárosító, önsorsrontó dolgokhoz nyúljon, ami sok esetben biológiai, élettani károsodással is jár.
Lénárt Ágota azt mondta, az elvárások mértékét megfelelő módon kell meghatározni, úgy, mint amikor „a konfekcióruhát az egyénre szabják”. A kialakított kereteken túl azonban nem szabad többet elvárni, mert az már károsodással jár együtt. Gond akkor szokott lenni, amikor valamelyik szempontot nem tekintik fontosnak, és azon a területen túlterhelik a sportolót.