Így áll a legújabb magyar doppingügy

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2018. február 6. 18:48
A Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek a tiszta versenyzők védelme a legfontosabb, és a szervezet folytatja rendkívül szigorú doppingellenes programját - hangsúlyozta az InfoRádiónak Schmidt Gábor elnök. A sportvezető azután beszélt erről, hogy doppingvétség történt a sportágban, az érintett versenyzőről és részletekről azonban egyelőre nem hozható nyilvánosságra további információ. .

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke megerősítette, hogy van egy doppingeset a sportágban, de a jogerős ítélet megszületéséig nem hozhatják nyilvánosságra az érintett sportoló nevét.

„Azt az utat kell folytatni, amit a szövetség megkezdett, vagyis olyan versenyzőnek nem lehet a helye a válogatottban és a sportágban, aki nem tisztességes eszközökkel készül.

Mindent elkövetünk azért, hogy ha van olyan eltévelyedett sportoló, aki úgy gondolja, hogy nem tisztességes eszközökkel kell játszani, azt elkapjuk”

- mondta a sportvezető az InfoRádiónak.

Schmidt Gábor elmondta, hogy tavaly a szövetség 25 millió forintot áldozott arra, hogy extra vizsgálatokat végezzen a válogatott versenyzőkön. Ez a vizsgálatsorozat egy versenyzőnél pozitív mintát hozott, majd ezt a sportoló kérésére elvégzett B próba is megerősítette.

Ezek után a HUNADO jogosult összehívni a doppingbizottságot és lefolytatni az eljárást, amelynek végén megállapítást nyer, hogy valóban doppingvétség történt-e. Rövidesen összeül a testület, amelyben az MKKSZ képviselője is benne van. 

Schmidt Gábor kiemelte: a doppingvizsgálatok minden szintre kiterjednek.

„Eltökéltek vagyunk, nem is lehet más út.

Ez üzenet azoknak, akik még úgy gondolják, hogy a tisztességes játéknak nem része, hogy tisztességesen készüljön. Ezzel azokat védjük, akik tisztán készülnek, és úgy szeretnék felvenni a versenyt másokkal” - fejtette ki.

Itthon az állam összesen 1500 doppingellenőrzést végeztet évente. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint itthon kiemelkedő és példamutató a Magyar Kajak-Kenu Szövetség doppingellenes programja, sok hazai szakszövetség még nem fordít erre a célra nagyobb összegeket, illetve nem rendel meg az állami kereten felül további teszteket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Schmidt Gábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást