Incidens a Fradi-meccsen

Infostart / MTI
2018. február 4. 19:18
A Ferencváros 28-25-re (vagy 27-25-re...) kikapott a francia Metz vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének második fordulójában.

Kapkodó játékkal és kihagyott helyzetekkel kezdte a mérkőzést mindkét csapat, ezért az első tíz perc során mindössze három gól született (1-2). Az FTC hamarosan három találattal elhúzott, de a Metz alig több mint egy perc alatt egyenlített (6-6). A franciák először a hajrában szerezték meg a vezetést, sőt a magyar csapat időkérése után sorozatban négyszer voltak eredményesek (13-10).

A második felvonás közepén már öt gól volt a különbség, mert a hazaiak hatékonyabban támadtak és magabiztosabban védekeztek (22-17), és a Ferencvárosnak a hajrában sem volt reális esélye az egyenlítésre.

Az FTC hivatalos honlapjának tudósítása szerint a mérkőzés végén kisebb incidens támadt a pályán, mert a franciák egyik gólja felkerült az eredményjelzőre, miközben azt a játékvezetők nem adták meg. "Egyelőre nem tudni a hivatalos végeredményt, de valószínűbbnek tűnik, hogy végül csak 27-25 kerül a jegyzőkönyvbe" - írják, azonban az európai szövetség honlapján 28-25 szerepel.

A mezőny legeredményesebb játékosa a metzi Ana Gros volt, aki 15 lövésből kilenc gólt dobott.

A magyar csapat jövő szombaton a német bajnok Bietigheimet fogadja Dabason a BL középdöntőjében.

A csoport állása: 1. Vardar Szkopje (macedón) 12 pont, 3. Metz 8, 3. Ferencváros 6, 4. Buducnost Podgorica (montenegrói) 6, 5. SG BBM Bietigheim (német) 2, 6. Thüringer HC (német) 2.