Randevúztak a következő évtized úszócsillagai

InfoRádió
2017. november 4. 20:03
A magyar úszósport 2020 utáni időszakának leendő főszereplői gyűltek össze szombat délelőtt: a Jövő Bajnokai program hagyományos összrégiós döntőjén 280 kiválasztott tehetség versengett a Tüske-uszodában. Az eseményen ott voltak a program mentorai, azaz a jelen bajnokai, többek között Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Dávid, Bernek Péter, Kozma Dominik és Rasovszky Kristóf is.

Dr. Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke rövid megnyitó-beszédében többek között azt üzente a fiataloknak: “

Tudnotok kell, hogy a tehetség szükséges, de nem elégséges feltétel a siker eléréséhez. A siker képlete ugyanis: tehetség + minőségi munka + sport iránti alázat. És persze nem is ritkán, szükség lehet hozzá egy jó adag szerencsére is. A tehetség nem örökkévaló adottság, munka nélkül elapad, mint a forrás. Tehát nap nap után dolgozni kell, és örülni a kis eredményeknek is.”

Moszkva olimpiai bajnoka fontosnak tartotta elmondani: „Nem akarlak becsapni benneteket. Lesznek közületek, akik elérik majd a csúcsot, megvalósulnak álmaik, és bizony lesznek olyanok is, akik végül nem lesznek a legjobbak. Olykor egészen kis dolgok döntenek arról, kinek sikerül győzni, és kinek marad a dobogó második, harmadik foka vagy estleg a kevésbé előkelő helyezés. Éppen ezért úgy kell edzenetek, hogy soha, egyetlen verseny után se tehessetek önmagatoknak szemrehányást, hogy nem tettetek meg mindent a sikerért, nem hoztatok ki mindent magatokból!”

A Tüske-uszodában jócskán voltak olyanok, akiknek az álmaik többe-kevésbé megvalósultak, avagy a jelenlegi felnőtt-válogatott több tagja, a Jövő Bajnokai program mentorai, Kapás Boglárka, Verrasztó Dávid és a többi klasszis, akiket az éppen nem versenyző fiatalok folyamatosan sakkban tartottak autogramokért és közös fényképekért. De nem maradt ki a sorból a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás sem – illetve, egy másik, igencsak eredményes „vizes” társsportág, a kajak-kenu kiválóságai sem, az olimpiai ezüstérmes Kulifai Tamás és Tóth Dávid, akik szintén megtisztelték az eseményt.

A MÚSZ az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködésben önkéntes véradást is szervezett, a helyszínen több felnőtt-versenyző, az ifjabbak szülei és a szövetség munkatársai – többek között Batházi Tamás főtitkár, Petrov Iván utánpótlás-kapitány, Halász Sarolta gazdasági igazgató – is hozzájárult a kórházakban felhasználandó vérkészletek bővítéséhez.

Magán a versenyen 100-as távokon mérhették össze magukat a kilenc régió kiválasztottai – mindenki a maga által választott úszásnemben indult, majd a viadalt egy 8x50-es régiós váltó zárta, amelyet a Dél-Alföld csapata nyert meg.

A programban a 13-14-15 éves korosztályok legjobbjai szerepelnek, akik kiemelt figyelmet kapnak minden téren: kontrollált edzésprogram, sportegészségügyi vizsgálatok, egyen-felszerelés, táplálék-kiegészítők járnak a kiválasztottaknak, akik közül a legtehetségesebbek a programból az utánpótlás-válogatott keretekbe léphetnek át. A 2013-ban indított program első generációinak képviselői közül többen az idei győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon arattak kiemelkedő sikereket, s szereztek összesen 16 érmet, ami az éremtáblán a harmadik helyet jelentette.