Teltházas a Fradi-Debrecen rangadó

InfoRádió / MTI
2017. november 4. 08:28
Telt ház, több mint húszezer néző előtt rendezik meg szombaton a fővárosban a Ferencváros-Debrecen rangadót a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában.

Három és fél év után megállapodtak egymással a Ferencváros vezetői, illetve a korábbi vénaszkenneres regisztráció miatt sztrájkoló szurkolói csoport tagjai, akik most először léphetnek be a 2014 nyarán átadott létesítménybe.

Az egymásra találáshoz tökéletes a körítés, ugyanis az élvonal két legjobb formájában lévő csapata mérkőzik meg az Üllői úton. A Ferencváros legutóbbi hét mérkőzéséből hatot megnyert és egy döntetlent játszott, így a tabella élére állt, míg a Debrecen kilenc forduló óta nem talált legyőzőre és a harmadik helyről, az FTC-től és a második Videotontól is egyaránt négy ponttal lemaradva várja a rangadót.

Legutóbb az előző szezon zárófordulójában, a Honvéd-Videoton "bajnoki döntőn" rendeztek telt ház előtt magyar bajnokit, ugyanakkor a Bozsik Stadion befogadóképessége miatt csak 8516-an szurkolták végig az összecsapást, amely a kispestiek történetének 14. bajnoki címét eredményezte.

A második Videoton ezúttal a sereghajtó Mezőkövesdet látja vendégül, míg a címvédő Budapest Honvéd a Puskás Akadémiát fogadja majd a forduló zárómérkőzésén.

OTP Bank Liga, 15. forduló:

szombat:

Swietelsky Haladás-Paksi FC, Sopron 15.30, v.: Erdős

Ferencváros-Debreceni VSC 15.30, v.: Andó-Szabó

Videoton FC-Mezőkövesd Zsóry FC, Felcsút 15.30, v.: Karakó

Vasas FC-Újpest FC, Dunaújváros 15.30, v.: Iványi

Diósgyőri VTK-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Debrecen 15.30, v.: Farkas Á.

Budapest Honvéd-Puskás Akadémia FC 19.30, v.: Pintér