Kemény döntést hozott meg Nikolics Nemanja

InfoRádió
2017. szeptember 20. 12:50
Inkább a klubcsapatában, a Chicago Fire-ben szeretne jól futballozni, ezért továbbra sem akar a magyar válogatottban játszani Nikolics Nemanja, de állítja, szó sincs róla, hogy lemondta volna a válogatottságot.

Nikolics a D. C. United elleni, magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezett meccsen beállította Ante Razov 17 éve fennálló klubcsúcsát azzal, hogy csapata 3–0-s győzelméhez idénybeli 18. góljával járult hozzá, és az MLS rájátszásába szinte biztosan bejut csapata, a Chicago Fire.

A 29 éves csatár a Nemzeti Sportnak éppen ezzel indokolta újabb döntését, hogy a szeptemberben önként kihagyott világbajnoki selejtezők után az októberi tétmeccsekre sem tér haza a magyar válogatottba. 

"A két szeptemberi mérkőzést azért mondtam le, mert a Chicagóra szerettem volna összpontosítani, és ez most, az alapszakasz végéhez és a rájátszás rajtjához közeledve sincs másként.

Jelen helyzetben kötelességem itt maradni és segíteni"

- mondta Nikolics, de hozzátette, sohasem jutott eszébe lemondani a válogatottságot.

" Két-három hónap türelmet kértem Bernd Storcktól, aki korrekt volt, megértette érveimet. Aki azt gyanítja, harag van köztünk, téved, ha a kapitány számít rám, a következő selejtezősorozatban a rendelkezésére állok" - nyilatkozott a csatár, és jelezte, nem hagyja cserben a nemzeti együttest, mert az utóbbi időben amúgy sem volt meghatározó játékos, mert nem kapta meg azt a bizalmat, mint a klubjaiban. Rettenetesen nehéz volt a döntést meghoznia, ám ez egyszer a saját érdekeit nézte.

"A portugálok elleni vereséggel eldőlt, hogy a válogatottnak sajnos már nincs esélye kijutni a világbajnokságra, Chicagóban viszont tehetek azért, hogy büszkévé tegyem az otthoniakat.

Szerintem nagy szó, hogy az MLS gólkirályi címéért egy magyar támadó verseng David Villával"

- mondta Nikolics Nemanja.