US Open: Williams-Stephens elődöntő lesz

InfoRádió / MTI
2017. szeptember 6. 08:22
Venus Williams és Sloane Stephens is nyert a legjobb nyolc között az amerikai nyílt teniszbajnokság keddi játéknapján, így a nőknél lesz egy amerikai elődöntő.

A korábbi világelső Williams remeklése nem meglepetés, mivel idén finálét játszott az Australian Openen és Wimbledonban is, ugyanakkor a 24 éves Stephens menetelése azért is váratlan, mert mindössze másodszor jutott négy közé Grand Slam-tornán. A US Openen pedig 2004 óta az első amerikai nő a Williams nővéreken kívül, aki elődöntőt játszhat.

A 37 esztendős Williams, aki 2000-ben és 2001-ben már győzött New Yorkban, Wimbledon kétszeres cseh bajnokát, Petra Kvitovát búcsúztatta három szoros játszmában úgy, hogy a harmadik, meccset eldöntő szett rövidítéssel ért véget. Stephens a 16. helyen kiemelt lett Anastasija Sevastovát szinte teljesen megegyező forgatókönyv szerint múlta felül.

A férfiaknál a spanyol Pablo Carreno és a dél-afrikai Kevin Anderson jutott négy közé, mindkettőjüknek első Grand Slam-elődöntőjük következik.