A Real Madrid nyert a Camp Nouban, de a gólt is szerző Cristiano Ronaldo lehet, hogy hosszú eltiltásra számíthat

InfoRádió
2017. augusztus 14. 01:04
A Real Madrid meglepően könnyen, 3-1-re győzött a Barcelona ellen a Camp Nouban, a 2017-es spanyol Szuperkupa-döntő első mérkőzésén. Ugyanakkor a gyönyörű gólt szerző Cristiano Ronaldót kiállította a játékvezető, lehet, hogy a portugálra hosszú eltiltás vár.

A Real Madrid először azzal lepte meg a nagyvilágot és a Barcelonát, hogy – a spanyol lapok szerint történetében először – nem fehérben játszott a Camp Nouban. Elég fura látványt keltett a kék mez a madridistákon, akiket ennél fogva nehézkes lenne egyik szokásos becenevükön „fehéreknek” nevezni.

Zinedine Zidane együttese a gól nélküli első félidő után a 49. percben vezetést szerzett, Marcelo belőtt labdájába Gerald Piqué beleszúrt, s ezzel egyrészt becsapta saját kapusát, Marc Andre Ter Stegent, másrészt előnyhöz juttatta a vendégeket. Ez volt az első öngól az elmúlt másfél évtizedben az egyre inkább szaporodó El Clásicókon. Már akkor eldőlt, nem szakad meg a Real Madrid nagy sorozata, újabb tétmérkőzést zár a csapat legalább egy szerzett góllal.

Az egyből aztán három lett, de addig még temérdek esemény borzolta a kedélyeket. Előbb De Burgos játékvezető nem adta meg Cristiano Ronaldo (szerinte lesről született) gólját, majd büntetőt ítélt Keylor Navas és Luis Suárez találkozósa után a katalánoknak. Lionel Messi könyörtelenül bevarrta a labdát a jobb alsó sarokba, a harmincötödik El Clásicóján játszva ez volt a huszonnegyedik gólja. Ezzel (is) rekorder.

Ám nem sokáig örülhetett a Barcelona a gólnak, mert Cristiano Ronaldo, Gerald Piqué mellől, remek lövést küldött a hazaiak kapujának bal felső sarkába. Látványos gól volt, utána látványos ünnepléssel. A portugál levette a mezét, megmutatta a nagyvilágnak, hogy nem ugrottak fel rá a kilók a szabadsága alatt sem. De Burgos játékvezető sárga lapot adott érte. Alig két-három támadással később, a 82. percben Cristiano Ronaldo kapura tört, Samuel Umtiti vállal, szabályosan, de meglökte. A portugál elesett, a játékvezető pedig újabb sárga lappal kiállította, műesés címén.

Az ítéletet nem igazán értő Ronaldo előbb szóban kérte számon a rossz döntést, majd kétségtelenül hátulról meglökte De Burgost. Függetlenül attól, hogy a bíró rossz döntést hozott a második sárga lappal, a játékvezető inzultálása általában mindig és mindenütt súlyos eltiltást von maga után.

Az máris biztos, hogy a portugál, aki egyébként csereként állt be az 58. percben Karim Benzema helyére, kénytelen kihagyni a szerdai visszavágót. De alkalmasint ez most a Real Madrid kisebbik baja, azt kétgólos előnnyel kezdi majd, miután az utolsó pillanatokban Marcos Asensio még Ronaldóénál is szebb gólt rúgott a rövid felső sarokba. (Ő is Piqué mellől...)