Csúcs ez a Chelsea-nek és a Real Madridnak is

Infostart
2017. július 22. 13:00
A Chelsea megdöntötte eddigi rekordját, miután nyolcvanmillió euróért (60 millió fontért) megszerezte a Real Madridtól Álvaro Moratát. A királyi klub korábban még soha nem adott el ennyiért játékost (az előző rekordot Ángel Di María tartotta, akit a Manchester United vett meg 2014-ben 75 millió euróért), ráadásul olyan futballista elengedése jelenti a csúcsot, aki nem tartozott az alaptizenegybe.

Morata 24 éves, de már 2010 decemberében, hat és fél éve bemutatkozott a Real Madrid első csapatában. Az első két idényében még csak egy-egy bajnokin, majd a következőn már tizenkettőn játszott. Az áttörést a 2013–2014-es szezont hozta meg, amelyben BL-győztes lett, s 23 bajnoki meccsen nyolc gólt szerzett. Ám miután Karim Benzema mögül nem tudott első számú középcsatárrá előlépni, elfogadta a Juventus megkeresését.

A Real Madrid húszmillió euróért mondott le róla, de arra aligha számított bárki is a klubnál, hogy Morata ejti majd ki anyaklubját a 2015-ös tavaszi, BL-elődöntőben. Az időközben a válogatottban is bemutatkozott csatár mindkét olaszországi idényében megnyerte a bajnoki címet és az Olasz Kupát, ehhez jött még a 2015-ös BL-döntő, amelyben gólt is szerzett.

2016 nyarán a Real Madrid a vételi ár másfélszereséért, 30 millió euróért visszavásárolta, s ez az ritka üzletek egyike volt, amikor megérte a ráfizetés. Bár Zinedine Zidane a legfontosabb mérkőzéseken Benzemát favorizálta, Morata, különösen tavasszal, kiválóan játszott, élt a lehetőségekkel, s legalább akkora érdemeket szerzett a klub sikereiben, mint a francia. A bajnokságban, a Király-kupában és a Bajnokok Ligájában összesen húsz gólt szerzett, éppen negyven mérőzésen. Pedig még ezeket sem játszhatta mind végig.

Ő volt a nyár egyik legkeresettebb csatára az átigazolási piacon, korábbi edzői közülJosé Mourinho (Manchester United) és Antonio Conte (Chelsea) is érdeklődött iránta, mint ahogy meg akarta szerezni a Milan is. Morata végül a londoni „kékeket” választotta, Willy Caballero, Antonio Rüdiger és Tiemoué Bakayoko után az angol bajnokcsapat negyedik nyári szerzeménye lett.

A Chelsea korábban egy másik spanyol játékosért, Fernando Torresért fizette a legtöbbet, 50 millió fontot. Morata ára fontra átszámolva 60 millió volt. A csatár a közeli napokban új társai után indul Ázsiába.

A Real Madrid már a negyedik játékost adta el vagy kölcsön az előző idény az alaptizenegybe nem tartozó szereplői közül, James Rodriguez a Bayern Münchenbe, Mariano Diaz a Lyonba, Danilo a Manchester Citybe, Morata pedig a Chelsea-be került. Ingyen távozott Pepe, míg Fabio Coentrão kölcsönbe a lisszaboni Sportinghoz került.