Váratlan fordulat a meztelen képeket küldözgető úszóedző ügyében

InfoRádió
2017. június 15. 10:10
A rendőrség elutasította a feljelentéskiegészítést, és nem indít nyomozás Tóth Ramon, az MTK úszóedzője ellen, aki a gyanú szerint kiskorú lányoknak küldött magáról meztelen fotókat. A Magyar Úszó Szövetség közleménye szerint etikai vétséget követett el a férfi, és szerződést bontott vele a szervezet.

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke még április 1-jén vizsgálóbizottságot állított fel Tóth Ramón ügyében. Az úszóedző állítólag a tanítványainak küldött magáról meztelen fotókat. A férfi elismerte, valóban ő látható a napvilágra került fotókon, de azt állította, azokat barátnőjének küldte csak el.

A szövetség bizottság együttműködött a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályával, és személyes meghallgatásokat is tartott, majd megállította, hogy Tóth Ramón etikai vétséget követett el azzal, hogy jó erkölcsbe ütköző képeket készített magáról.

Ezért a MÚSZ szerződést bontott vele, és megszüntette a budapesti régióvezetői tisztségét, egyben kezdeményezte egyik szponzoránál, hogy  autóhasználatát szüntesse meg.

A BRFK arról tájékoztatta a MÚSZ-t arról, hogy a Tóth Ramón ellen tett feljelentést – az elvégzett nyomozati cselekményeket követően, bűncselekmény hiányában – elutasította.