Imre Géza tudathasadásos állapotba került

Infostart
2017. június 15. 09:40
A már szinte megnyert, mégis elvesztett riói olimpiai döntőre utalva Fehérarany címmel jelent meg Imre Géza olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőröző önéletrajzi kötete. A vívó az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy folytatja-e pályafutását.

Milyen érzés volt egy könyvben összegezni a pályafutását?

Furcsa volt. A könyv alapját képező beszélgetések több hónap alatt zajlottak, inkább úgy tekintettem ezekre, mintha több cikk készülne az életem szakaszairól. Utána állt össze egy könyvvé. Igazán furcsa érzést az jelentett, amikor először kezembe foghattam a könyvet, és ott láttam a borítón a nevem. Ezt az érzést még szokni kell.

Az olimpia óta még nem döntött sportolói pályafutása folytatásáról. Az mit jelent ebből a szempontból, hogy most megjelent egy összegző kötet?

Szokták azt mondani, hogy akkor jelenik meg egy könyv, ha valaki valamit lezár az életében. Lehet, hogy ezzel a kötettel valamit lezártam, de még reménykedem abban, hogy még vívóként is pástra állhatok. Ennek ellentmond az, hogy csak fájdalomcsillapítóval bírtam ki a könyvbemutatót is. Nem tudom, hogy mi lesz a folytatásban,

nehéz elengedni a sportot.

Nem azért született a könyv, hogy lezárjam a pályafutásom, csak egy bizonyos szakaszát.

Mennyire volt nehéz felidézni a kellemetlenebb pillanatokat, akár a riói elveszített döntőt?

Mivel mindenki erre kíváncsi, ezért szerettem volna leírni, hogy én hogyan éltem meg azt a finálét, milyen érzések voltak bennem utána. Lehet, hogy benne volt az is, hogy kibeszéljem magamból az emlékeket. Annak örültem, hogy visszaolvasva izgalommal töltött el, és szurkolóként éltem át. Úgy láttam magam, mintha a páston lettem volna - kicsit tudathasadásos állapotba kerültem. Jól sikerült ez a fejezet, és remélem, hogy másnak is tetszeni fog.

A könyvvel inspirálni is kívánja az ifjú sportolókat?

Azt is furcsa megélni, hogy egyre többször hívnak példaképnek. Ha ez így van, akkor valóban szeretnék jó és követendő példát állítani a fiataloknak, és olyan célt eléjük, amelyet le lehet győzni.

Remélem, hogy lesz aki túlszárnyalja az eredményeimet.

Vannak hiányérzeteim, de ezzel együtt úgy érzem, kerek az életem, a sportolói és a magánéletem is.