Halála után így emlékeznek a magyar sikeredzőre

Infostart
2017. május 25. 05:25
Hatvanegy éves korában elhunyt Széles Sándor úszóedző, Gyurta Dániel korábbi trénere. Volt kollégája, Virth Balázs az InfoRádiónak azt mondta, hogy a rengeteg élettapasztalat mellett életszemléletet is kapott Széles Sándortól.

„Mindent tőlem tanultam. 1998-ban kerültem mellé. Széchy Tamás vett fel, és úgy engedett utamra, hogy mindent a Sanyitól fogok megtanulni, mert mindent tud, amit a technikáról, az edzésmódszertanról tudni kell” - mondta a 61 éves korában elhunyt Széles Sándorról volt kollégája, Virth Balázs.

Az Újpest edzője kiemelte: azon túl, hogy a technikai tudását és a módszertani tudását átadta, egy filozófiát, szemléletet is adott.

„Rengetegen tanultak az ő filozófiájából. Hatással volt a magyar úszás egészére” - hangsúlyozta Virth Balázs. Kifejtette, hogy annak idején, mikor a Jövő SC-ben a Gyurta testvérek, a Verrasztó testvérek, Molnár Ákos még fiatal tehetséges gyerekek voltak, együtt edzőtáboroztak Hosszú Katinkával, Jakabos Zsuzsával. Erre a generációra, amelynek tagjai meghatározták az elmúlt évek úszósportját, rájuk és edzőikre nagy hatással volt Széles Sándor szemlélete.

Az edző kiemelte: rengeteg élettapasztalatot is kapott a szakmai tudás mellett.

„Sanyi mindig küzdött valamivel,

nehezen élte meg a sikereket és kudarcokat, mindig kicsit üldözöttnek érezte magát. Rengeteg tapasztalatot adott át”

- mondta Kapás Boglárka edzője.

Virth Balázs szerint Széchy Tamástól indulva Széles Sándoron át a mostani generációig sok minden változott a módszertant és a gyakorlatot tekintve, de az alap ugyanaz maradt. Ez pedig az a filozófia, amely a magas szintű technikai tudásra és annak átadására, valamint a fiatalkorban az állóképességgel megalapozott jó technikájú gyerekek kiválasztására és továbbvitelére épít.

Az interjút teljes terjedelmében meghallgathatják az InfoRádió Vegyesúszás című magazinműsorában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Virth Balázs
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást