Megvan a labdarúgó BL-elődöntők párosítása

InfoRádió
2017. április 21. 12:19
Kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőinek a párosítását az UEFA nyoni központjában. Real Madrid-Atletico Madrid és Monaco-Juventus párharcokat vívnak majd a június 3-i, cardiffi döntőért. Az Európa Liga elődöntőinek párosítása: Ajax-Lyon, Celta Vigo-Manchester United.

A csapatok nevét tartalmazó gömböket Ian Rush, a Liverpool korábbi legendás walesi csatára, a 2017-es cardiffi BL-döntő nagykövete húzta ki. Az UEFA versenyigazgatója, Giorgio Marchetti ismertette a sorsolás nem túl bonyolult menetrendjét.

Elsőként a Real Madrid nevét húzta ki Rush, a címvédő ellenfele pedig az Atletico Madrid lett. A másik ágon a Monaco és a Juventus csap majd össze a döntőbe jutásért.

Az első mérkőzéseket május 2-3-án játsszák a Bernabeu stadionban, illetve Monacóban, a visszavágókat egy héttel később. 

Azt is kisorsolták, hogy a cardiffi fináléban a Monaco-Juventus párharc továbbjutója lesz majd a "házigazda". 

A Real és az Atletico ötödször találkozik az európai kupákban, mindig a bajnokok vetélkedésében. 

A Monaco és a Juventus legutóbb 1998-ban játszott Bajnokok Ligája-elődöntőt, akkor az olaszok 6-4-es összesítéssel jutottak tovább - hogy aztán a fináléban elbukjanak a Real Madrid ellenében.  A két csapat találkozott a 2015-ös negyeddöntőben is, akkor a két mérkőzésen mindössze egy gól esett, Arturo Vidal büntetőjével a Juventus jutott a legjobb négy közé.

A kis távolságok párharcai következnek, mert a madridi derbi mellett Torino és Monte-Carlo távolsága is csak alig 200 kilométer.

Az Európa Liga elődöntőinek párosítása: Ajax-Lyon, Celta Vigo-Manchester United. 

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!