Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az OSC

InfoRádió / MTI
2017. április 19. 23:46
Hazai győzelmével az OSC összesítésben egyenlített a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I elődöntőjében.

A szolnokiak a vezető találat megszerzése után hátrányba kerültek, és a negyedik játékrész közepéig üldözték ellenfelüket. A tempót diktáló OSC előnye akkor elfogyott, de 21 másodperccel a vége előtt Bátori Bence találatával 7-6-ra győztek a házigazdák, akiknek így életben maradtak döntős reményeik.

A párharc az egyik fél hetedik pontjáig tart, így szükség lesz a harmadik felvonásra is. A győztes a döntőben a ZF-Egerrel találkozik, a vesztes a bronzéremért játszhat az FTC-PQS Waterpolóval.

Az 5-8. helyért zajló rájátszásban a Miskolc 16 gólt lőve nyert az első két negyed során három gólt szerző Vasas vendégeként. Az ötödik helyért BVSC-Miskolc, a hetedik helyért Vasas-Szeged összecsapásokat rendeznek.

A rájátszás első körébe a csapatok magukkal vitték az alap- és a középszakaszban elért egymás elleni eredményeiket, és ezekkel együtt tartanak a párharcok az egyik fél hetedik pontjáig. Érdekesség ugyanakkor, hogy döntetlennel nem érhet véget mérkőzés, ebben az esetben büntetők következnek, így kizárólag három ponttal lehet gazdagodni.

A rájátszás második körében már a helyosztókat bonyolítják le, itt az egyik fél második győzelméig tartó párharcokat rendeznek, kivéve a finálét, ahol három siker kell a bajnoki címhez.

E.ON férfi ob I, rájátszás, első kör:

elődöntő, 2. mérkőzés:

A-HíD OSC-Újbuda - Szolnoki Dózsa-Közgép 7-6 (2-1, 1-1, 3-2, 1-2)

A párharc állása: 6-6

az 5-8. helyért, 2. mérkőzés:

VasasPlaket - PannErgy-Miskolci VC 13-16 (1-5, 2-4, 5-3, 5-4)

A párharc végeredménye: 9-3 a Miskolc javára.

korábban:

az 5-8. helyért, 1. mérkőzés:

MKB-Euroleasing-BVSC - ContiTech-Szeged-Diapolo 14-9 (4-2, 4-2, 2-3, 4-2)

A párharc végeredménye: 9-0 a BVSC javára.