Botrányosan kibabráltak a magyar világbajnokkal

InfoRádió
2017. február 26. 15:23
Az öttusázók Los Angeles-i világkupa-verseny ének női döntőjében a legjobban Varga Eszter szerepelt, aki a 24. helyet szerezte meg. A selejtezőcsoportját magabiztosan megnyerő Kovács Saroltának és Alekszejev Tamarának egyaránt a lovagláson múlott a sikeresebb szereplés: előbbi a 32., utóbbi a 33. helyet szerezte meg.

Vívásban Alekszejev Tamara szerepelt a legjobban a magyarok közül, aki 20 győztes asszóval a 9. helyet szerezte meg ebben a számban. 19 győzelemmel közvetlenül mögötte végzett Kovács Sarolta, aki az elején sokáig egált vívott, majd a szövetségi kapitány elmondása szerint belekerült egy “gödörbe” és csak a végén került ki belőle. A bónuszvíváson viszont hat asszót nyert, amivel tulajdonképpen egy szintre jutott Tamarával. Varga Eszter 13 győztes asszóval zárta ezt a tusát.

Úszásban kimagaslóan teljesített Kovács Sarolta, aki 02:11.55-ös idejével a 3. helyet szerezte meg. Alekszejev Tamara 02:19.04-es ideje a 13. helyre volt elég ebben a számban, Varga Eszter pedig 02:19.63-as idővel a 15. helyen fejezte be az úszást.

Két szám után Kovács Sarolta a 8. helyen állt, és minden esélye megvolt az előrelépésre. A lovaglópálya azonban ezúttal nem hozott szerencsét a magyar hölgyeknek: Kovács Saroltát diszkvalifikálták, Alekszejev Tamarát pedig kizárták.

A hazai szövetség beszámolója szerint Saci bár remek lovat kapott, hiszen a fiúk versenyében kétszer is hibátlan pályát ment, a melegítő pályán egy rövid fordulásnál a szembejövő két lótól megijedt, felágaskodott és lovasával együtt hátradőlt. Esés közben elveszítette a patkóját, de a szervezők megnyugtatták a mieinket, hogy megoldják és mehet tovább a verseny. Majd hosszú időn keresztül nem ért vissza a ló. A rendezők egyre kínosabb magyarázkodások után felajánlották, hogy a magyar versenyző húzzon egy másik lovat. Erre azonban a szabályok szerint nincs lehetőség. “Később előkerült egy állatorvos, aki szerint patkó nélkül is alkalmas az állat, hogy végigvigye a pályát, pár perc elteltével viszont úgy nyilatkozott, hogy

lesántult a ló és alkalmatlan a versenyre, bár orvosi vizsgálat nem történt,

hiszen a lónak híre-hamva sem volt már” – nyilatkozta Kállai Ákos, női szövetségi kapitány.

Tamarát viszont sajnos lovashiba miatt zárták ki, nem igazán ment most neki ez a szám, az egyik akadálynál leesett, majd időtúllépés miatt kizárták.

Egyedül Varga Eszter tudta teljesíteni ezt a tusát, ő 10 pont levonást kapott, és a 15. helyet szerezte meg. Így sajnos a záró tusában a magyar versenyzők nem szólhattak bele az éremcsatába.

Varga Eszter a 24. helyen fejezte be a versenyt, Kovács Sarolta pedig hiába teljesítette a 9. legjobb eredménnyel (12:53.37) a kombinációt, ez összesítésben csupán a 32. helyet jelentette számára. Közvetlenül mögötte, 33-ikként fejezte be a versenyt Alekszejev Tamara, aki a 19. legjobb időt érte el kombinációban (13:24.53).

“Saci az előzményekhez képest is remekül, sportemberhez méltóan teljesítette a kombinált számot, amely a lovaglás teljesítésével biztosan dobogós helyet ért volna.” – mondta Kállai Ákos.

A győzelmet a német Lena Schöneborn szerezte meg.

A férfiaknál egy nappal korábban Demeter Bence győzött.