Risztov Éva: a civil életben nem vagyok olimpiai bajnok

InfoRádió
2017. február 8. 16:35
Befejezi pályafutását Risztov Éva olimpiai bajnok úszó – erősítette meg közösségi oldalán.

„31 éves vagyok. Az embernek néha tudnia kell valamit abbahagyni, és valahol el kell kezdeni egy civil életet is” - jelentette be.

Risztov Éva emlékeztetett arra, hogy 5 éves kora óta azért dolgozott, hogy olimpiai bajnok legyen, és ezt 2012-ben Londonban meg is valósította.

„Ez a döntés most végleges. Itt a lehetőség, hogy civil életet kezdjek. Inkább mindig annak élek, hogy a lehetőségeket ragadjuk meg” - tette hozzá.

Risztov Éva az eddig őt képviselő TMC menedzsmentirodánál fog dolgozni. Egyelőre gyakornok, de később az újonnan induló sportdivízió vezető lesz, és tapasztalatával segíteni fogja a sportolókat.

„Azt kérem mindenkitől, hogy annyira ne sajnálkozzon, mert jobban esik a biztatás, hogy a civil életben is helytálljak. A civil életben nem vagyok olimpiai bajnok. Azt szeretném, ha azért gratulálnának, mert itt is megálltam a helyemet” - fejtette ki.

Risztov 2005-ös első visszavonulásáig kizárólag medencében versenyzett, s nyert három világ- és öt Európa-bajnoki ezüstérmet. Négy évvel később tért vissza, akkor már elsősorban a nyíltvízi úszásra koncentrált, de indult hosszabb medencés számokban is, melynek köszönhetően további egy ezüsttel és egy bronzzal gazdagította Eb-s medálgyűjteményét. A pályája csúcsaként Londonban olimpiai bajnok lett 10 kilométeren, tavaly Rióban címvédőként a 13. helyen ért célba.