Michelisz Norbert: készen állok arra, hogy világbajnok legyek

InfoRádió
2017. január 23. 14:34
Michelisz Norbert és Tiago Monteiro marad a Honda versenyzője a 2017-es WTCC-szezonban is, hozzájuk harmadik pilótaként a japán Ryo Michigami csatlakozik. A Honda hivatalos elvárása is az, hogy szerezzék meg a világbajnoki címet.

Michelisz Norbert, Tiago Monteiro és Ryo Michigami lesz a Honda három versenyzője a túraautó-világbajnokságon 2017-ben. Nemcsak a pilótafelállás, hanem az autó is frissül.

Michelisz Norbert 2016-ban csatlakozott a Honda gyári csapatához, miután három szezonon keresztül egy privát Civicet vezetett, és pályafutása során kétszer is megszerezte a legjobb független versenyző címet a WTCC-ben. Tavaly az ő vezetésével jött össze a Honda híres hármas győzelme Japánban, és végül a negyedik helyen zárta a világbajnoki pontversenyt.

„Nagyon boldog vagyok, hogy 2017-ben is a Hondával versenyezhetek - mondta Michelisz Norbert. - Az első évem egy gyári csapatnál kicsit a beilleszkedésről, tanulásról is szólt, de a szezon második felében már fontos pillanatokban is sikerült előrelépnem, a kvalifikációkon rendre jó tempót mentem, és büszke vagyok a győzelmemre, amelyet a Honda hazai versenyén, Japánban értem el. Biztos vagyok benne, hogy olyan autóval és csapattal dolgozhatok majd, amelyek segítenek a célom valóra váltásában, hogy világbajnok legyek. Elértem azt a szintet, hogy készen álljak erre. Úgy gondolom, hogy Tiagóval és Ryóval az oldalamon nagyon erősek lehetünk az egész szezon során.”

Tiago Monteiro 2016-ban az eddigi legjobb eredményét érte el a WTCC-ben, Szlovákiában és a hazai versenyén, Portugáliában győzelmet ünnepelt, a harmadik helyet szerezte meg a bajnokságban. A 40 éves pilóta az ötödik teljes szezonjára készül a Hondával azok után, hogy 2012-ben vele debütált a Civic a WTCC-ben Szuzukában.

Ryo Michigami 2016-ban Motegiben debütált a Civickel a WTCC-ben, és további tapasztalatokat szerezhet az autóval kapcsolatban a téli teszteken. A 43 éves versenyző 2000-ben megnyerte a nagy presztízsű japán Super GT bajnokságot egy Honda NSX-szel, és idén ő lesz az első japán pilóta, aki teljes szezont teljesít a WTCC-ben.

A Honda 2017-es felállásának már nem tagja Rob Huff, aki tavaly hatodik lett a bajnokságban és az első csapatnál töltött versenyhétvégéjén futamgyőzelemmel debütált Franciaországban.

„Ilyen erős versenyzőkkel és a télen a valaha volt legversenyképesebbé váló Civickel az a célunk, hogy az egyéni és a gyártói világbajnoki címet is elhódítsuk idén” -  mondta Masashi Yamamoto (általános motorsport igazgató, Honda Motor Co Ltd)