Rasmussen: jobb csapattá vált a válogatott

InfoRádió
2016. december 16. 15:34
Az Európa-bajnoki 12. hely után is töretlen a bizalom Kim Rasmussen, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitány felé – hangzott el a magyar szövetség sajtótájékoztatóján.

Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke szerint több szempontból is különleges Európa-bajnokságot zárt a magyar csapat.

„Soha nem ment ki még világversenyre úgy a válogatott, hogy ne fogalmaztunk volna meg sikercélt. A hivatalos célkitűzésnek az együttes megfelelt, hiszen a középdöntőbe jutás és a világbajnoki selejtezőkre a kiemelt pozíció elérése volt a célkitűzés, ennek pedig megfelelt a válogatott. Történelmi volt a torna amiatt is, mert a tavalyi vb-keretből kilencen nem tudtak ott lenni Svédországban, ketten, Janurik Kinga és Triscsuk Krisztina pedig a viadalon sérültek meg” - fejtette ki.

A szövetség vezetője kiemelte, hogy töretlen a bizalom a nyáron kinevezett szövetségi kapitány, Kim Rasmussen felé, akinek a mandátuma négy évre szól, a 2020-es tokiói olimpiára kell csapatot építenie.

„Az együttműködése, közös munkája a csapattal kiemelkedően jó, és ha nem sújt minket a sors a továbbiakban, akkor a 2017-es világbajnokságra már sokkal jobb esélyekkel utazhat ki a csapat. Tudjuk, hogy a kapitány látja, miben kell még fejlődnie az együttesnek” - közölte Kocsis Máté, aki bizalmat kért a csapat számára.

Beszélt arról is, hogy jövőre dolgoznak azon, hogy a nemzeti csapatok még több időt tudjanak majd együtt tölteni.

Pálinger Katalin, a szövetség alelnöke szerint tanulságos volt az Európa-bajnokság, de a negatívumok mellett a pozitívumokat kell megragadni, és az utolsó két mérkőzés mindenképpen előrelépést mutatott.

„Látszik, hogy az edző hisz a játékosokban, a játékosok hisznek az edzőben, ez pedig a sikerek alapja. Láttam olyan periódusokat a mérkőzéseken, amelyek sokkal több tudatosságot, fegyelmezettséget mutattak, mint korábban. Négy évben gondolkodunk, maximális a bizalom Kim Rasmussen szövetségi kapitány és stábja iránt. A fizikai felkészítés is rendkívül fontos, ebben is előrébb kell még lépnünk, az MKSZ-nek pedig elő kell segítenie, hogy a válogatott még többet tudjon együtt készülni” - mondta.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány azt mondta, alapos elemzés kell ahhoz, hogy le lehessen vonni a tapasztalatokat.

„Most leginkább csak a szívünk tud véleményt mondani, értékelni pedig tiszta fejjel szabad. Nagyon büszke vagyok a lányok munkájára és teljesítményére, több poszton is szinte csere nélkül kellett lejátszaniuk a tornát. Aki látja és érti a kézilabdát, azt tudja, hogy a csapatnak milyen megpróbáltatásokkal kellett szembenéznie, ennek ellenére jó eredményt értünk el az elődöntős Norvégia és Dánia, valamint Oroszország ellen is. Több játékosnak remek tapasztalatszerzést biztosított a torna és mindenki a legjobbját nyújtotta” - mondta a dán szakember. Hozzátette, hogy jobb csapatként tértek haza Svédországból, mert alaposabban megismerték egymást a játékosokkal.

Görbicz Anita csapatkapitány a 12. hely ellenére szintén pozitívan értékelte az Eb-t.

„Komoly mérkőzéseket játszhattunk, ez is a fejlődést szolgálja, idő kell még a válogatottnak. Most számszerű eredményben nem mutatkoztak meg a csapat erényei, de nem kell temetni a válogatottat, fogunk még kiemelkedő eredményeket elérni” - hangsúlyozta.

Szekeres Klára is arról beszélt, hogy folyamatosan fejlődtek a torna alatt, és bár nem zártak jó helyen, a maximumot hoztuk ki magukból, és bátran egymás szemébe tudnak nézni.