Az első lépés a budapesti vb felé vezető úton

InfoRádió
2016. november 2. 18:05
Egy hónappal az olimpiai esztendő évzárójának is tekinthető windsori rövidpályás úszó-világbajnokság előtt szerdán Százhalombattán megkezdődött a négynapos magyar bajnokság, amely után vb-csapatot hirdetnek.

„Nem nagy létszámú csapatot szeretnénk felvonultatni Kanadában, hanem eredményes együttest, amely szép számú éremmel tér haza Windsorból – mondta Hargitay András szövetségi kapitány a BP2017 Médiának. – Ami a csapatösszeállítást illeti, már a százhalombattai versenynapok előtt körvonalazódott azoknak a névsora, akik a nemzeti színeket képviselhetik, de várjuk meg az utolsó versenynapot, amikor az edzőbizottság tagjai velem együtt közös nevezőre jutnak, és aztán javaslatot tudunk tenni a Magyar Úszó Szövetség elnökségének.”

A százhalombattai bajnokság már a rajt előtt különlegessé vált azzal, hogy Hosszú Katinka minden számra, szám szerint tizenhétre nevezett be. Alig kisebb feladat megoldására vállalkozik Gyurta Gergely, akit 13 rajtnál szólítanak, hasonlóképpen a 10 számot bevállaló Kapás Boglárka.

Ott lesz Battán Cseh László is, aki egyelőre két számban mutatja meg magát: 50 és 100 pillangón. Egy alkalommal, 100 pillangón így is szembekerül az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamással, aki most 200 gyorson is teszteli magát. Rajtra jelentkezik Szilágyi Liliána, aki hamarosan az Egyesült Államokba költözik, ott folytatja tanulmányait és versenyzői pályafutását.

„Bárhogyan is vesszük, a rövid pályás bajnokság az első mérföldkövet jelenti a jövő évi budapesti világbajnokság felé vezető úton, főleg ha arra gondolunk, hogy a windsori versenyektől a budapesti csúcseseményig sem Eb, sem vb nem lesz már” – hangsúlyozta a szövetségi kapitány.