Így pofozza helyre a magyar ökölvívást az új szövetségi kapitány

Infostart
2016. szeptember 10. 17:00
Nem látja kiábrándítónak a magyar ökölvívás helyzetét ifjabb Balzsay Károly, akit a napokban neveztek ki a magyar férfi ökölvívó-válogatott szövetségi kapitányává. Az InfoRádió Ötkarika magazinműsorában elmondta: a felkérés nem érte váratlanul.

Már hónapok óta folytak a beszélgetések Kovács Lászlóval, a magyar ökölvívó-válogatott leköszönő kapitányával a kinevezéssel kapcsolatban. Hosszabb folyamat és tervezés után ezen a héten született meg a végső döntés.

"Természetesen nem hagynak magamra a teendőkkel, lesz segítségem. Nagyon örültem egyébként, hogy ezt az óriási feladatot rám merik bízni. Hatalmas felelősséggel jár, de nagyon várom már, hogy elkezdődjön a munka és bizonyíthassunk" – számolt be kinevezéséről a 37 éves szakvezető az InfoRádiónak.

Ifjabb Balzsay Károly hangsúlyozta: szakmailag nagyobb kihívást el se tudna képzelni.

„A felnőtteknek és az ifjúsági korúaknak az edzéseit is nekem kell irányítani. A korcsoportoknak a vezetőedzőivel is szoros kapcsolatot kell kialakítanom és tartanom. Tudnom kell, hogy az egyes helyeken milyen szakmai munka folyik” – vázolta az újdonsült kapitány, hogy milyen feladatok várnak rá a jövőben.

Felfogásbeli és szemléletbeli váltást hozna a honi sportágba, ennek ellenére nem érzi nagyon sötétnek a helyzetet.

"Rengeteg jó utánpótlás- és felnőttkorú ökölvívónk van. Új impulzusok érik majd a srácokat. Célom, hogy minél többen jöjjenek le a központi felkészülésre a válogatott táborból. Elsősorban minőségi- és modernkori ökölvívást szeretnénk kialakítani. Remélem, hogy a nemzetközi eredményekben is megmutatkozik idővel" – fogalmazott a WBO nagyközépsúlyú világbajnoka az InfoRádiónak.

Első nemzetközi tornája a novemberi ifjúsági világbajnokság lesz Szentpéterváron, mint a magyar válogatott szövetségi kapitánya.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Balzsay Károly, a magyar férfi ökölvívó-válogatott új szövetségi kapitánya
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást