Bíró Attila: „A saját tempónkba fáradtunk bele”

Infostart
2016. július 14. 14:22
A magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint az Olaszország elleni, budapesti felkészülési találkozó első két negyedében minden a megbeszéltek szerint működött, a folytatásban viszont elfáradtak a játékosai.

Az olaszok elleni BENU-kupa találkozó jól kezdődött szerda este: Bujka Barbara két góljának köszönhetően hamar előnybe került a magyar csapat. A támadójáték mellett sikeres volt a védekezés is: a védelem többször is önfeláldozó blokkokkal segítette Bolonyai Flóra kapust, aki egyébként óriási bravúrokat mutatott be az összecsapás egészében.

A magabiztos játék egészen a második negyedig tartott ki, a nagyszünetben még 7-4-re vezetett a magyar válogatott. Ám amilyen szervezett és egységes volt Bíró Attila együttese az első két negyedben, olyannyira szétesett a folytatásban. Ötöt kapva, egyet sem dobva zárta a harmadik etapot, de a zárónegyedben sem lett jobb a helyzet: szinte semmi sem sikerült az Európa-bajnok válogatottnak. A Széchy-medence eredményjelző táblája az utolsó dudaszónál 10-7-es eredményt mutatott.

Bíró Attila szövetségi kapitány szerint két ellentétes „félidőt” láthatott a kilátogató közönség. „Az első játékrész jónak ítélhető, nemcsak a gólok száma miatt, hanem a védelem is egységes volt. A másodikban viszont hiába tudták a lányok, hogy mit kell csinálni, mégsem sikerült feltörni az olaszok zónavédekezését. Ráadásul amikor sikerült, pontatlanok voltunk. Mi fáradtunk bele a saját magunk által diktált tempóba” – összegezte a mérkőzést a szakvezető az InfoRádiónak.

Szücs Gabriella, a válogatott szélsője osztotta mestere véleményét, elmondása szerint a harmadik negyedben a csak „szokásos” hullámvölgybe kerültek. Már a mérkőzés előtt szó volt arról, hogy az olaszok lefordulásból ne lőjenek gólt, ne alakíthassanak ki centerakciót.

„Ez mind megvalósult a harmadik negyedben, onnantól kezdve kapkodtunk, a végére pedig el is fáradtunk egy kicsit” – mondta az egy gólt szerző Szücs Gabriella, majd hozzátette: a hibáikból tanulnak, hogy a mai, 20.30-kor kezdődő, Ausztrália elleni mérkőzést sikerrel vegyék a Széchy-uszodában.