Jó évet zárt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség

InfoRádió
2016. április 22. 20:49
Az utóbbi évek legrövidebb közgyűlését bonyolította le a kajak-kenu sportág. A közgyűlés után az MKKSZ élén éppen 20 éve dolgozó elnökkel, Baráth Etelével közöl interjút a szövetség honlapja.

- Az elnökség nevében ön számolt be a sportág tavalyi szakmai tevékenységéről, ha nem tévedek, egy elég nehéz lélektani pillanatban...

– Furcsa kettősség van bennem. A tavalyi év szakmai és pénzügyi szempontból is rendkívül sikeres volt, erről már tavaly ősszel is szót ejtettünk a miskolci rendkívüli közgyűlésen. Ezúttal csak három grafikont emeltem ki a sportág képviselőinek korábban egyébként is megküldött beszámolóból. Az egyiket a Magyar Olimpiai Bizottság készítette és az arról szólt, hogy a felnőtt- és utánpótlás eredményeket együttvéve bőséges előnnyel a mi sportágunk lett a legsikeresebb 2015-ben. A másik azt mutatta meg, hogy 15 év alatt majdnem megháromszorozódott a tagszervezeteink száma, a harmadikról pedig kiderült, hogy az elmúlt húsz- és azon belül is az utolsó négy évben drámai módon nőtt az igazolt versenyzőink száma. A állami és az EU-s forrásoknak, valamint a háttértevékenységet folytató gazdálkodó szervezeteinknek köszönhetően a pénzügyi helyzetünk soha nem volt ennyire stabil. A vezetőedzők által benyújtott szakmai programok akadálytalanul válnak költségvetési tétellé, ez azt jelenti, hogy a felkészülés során anyagi okokból nem kell kompromisszumokat kötnie csapatainknak. Ugyanakkor az elmúlt egy év drog- és doppingesetei beárnyékolják sikereinket.

– Mi a megoldás? Hogyan tudják megakadályozni a hasonló eseteket?

– Harcmodort kell váltanunk. Eddig a fegyelmi szabályzataink figyelembe vételével eltiltás várt azokra, akik ilyen botrányokba keveredtek. Most tovább kell lépnünk. A közösségnek tudomásul kell vennie, hogyha a jövőben bármi hasonló szabálytalanság történik, akkor az ügyet jogi útra terelve fogjuk visszakövetelni az erkölcsi és anyagi kárunkat is. Nem fogunk megriadni a legkeményebb lépésektől még akkor sem, ha rövidtávon annak komoly következményei lesznek. Azt gondolom példamutató, hogy a sportág mennyire egységes ebben a kérdésben, nem fed el és nem titkol semmit.

– A felszínre került problémák ellenére a tavalyi beszámolókat és az idei terveket „csont nélkül” fogadták el a küldöttek....

– Mert tényleg jó évet zártunk. A szakmai sikereken és a pénzügyi stabilitáson túl a fejlesztések szempontjából is óriási előrelépések történtek. Két irányba haladunk, egyrészt az államtól kapott jelentős anyagi támogatásokat infrastruktúrafejlesztésre és plusz eszközök megvásárlására fordítottuk, másrészt pedig EU-s források felhasználásával konzorciumi vezető pozícióba kerültünk a magyar vízitúra hálózat megújításáért, korszerűsítéséért végzett munkában. Anyagi szempontból a csillagok állása tehát nagyon kedvező, ezek a források új távlatokat nyitottak előttünk, „csak” annyi dolgunk van, hogy a sportágba áramló minden egyes forintot termőre fordítsuk.

– A közgyűlésen szó volt az idei évre vonatkozó pénzügyi és szakmai tervekről is, melyek a közeljövő legfontosabba teendői?

– Először is jól szeretnénk szerepelni Rióban, a közgyűlésen felszólaló Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója is ezt az elvárást fogalmazta meg a sportággal szemben. Jelenleg nincs ennél fontosabb feladat. Elmondtam a küldötteknek is, hogy a következő három hónapban mindent ennek a munkának fogunk alárendelni. Közben a háttérben elindul az őszi rendkívüli közgyűlés előkészítése is, ahol a szezon értékelésén túl foglalkoznunk kell a szövetség irányítási szervezetének esetleges átalakításával, a regionalizmus fejlesztésével, vagy éppen a négy évvel ezelőtt meghatározott sportági stratégiánk megvalósulásának vizsgálatával. De mindenekelőtt májusban szeretnénk méltóképpen megünnepelni, hogy a sportág önálló szakszövetsége 75 éves lett.

További információk az MKKSZ honlapján.